Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Az édeshármas erkölcse
2012. június 15. 12.54 | zoldi.laszlo
A médiában dolgozó tanítványok életében előbb-utóbb bekövetkezik az a pillanat, amikor megkérdezik, hogy tanár úr, ki az újságíró gazdája. Nagy Zsófi egyenletesen halad fölfelé a pályán, riportjaival már nevet szerzett magának. Mégsem lepett meg, amikor sírós hangon hívott föl. A történtek hatása alatt számolt be arról, amit két óra múlva láthatunk a kereskedelmi televízióban.
Rinocérosz érkezett az állatkertbe, hogy az egyetlen hímmel vetélkedjen a tonnás ara kegyeiért. Az alternatív papa ládában vészelte át a harmincórás utat, nem csoda, hogy hatalmas szarvával épp akkor vágta ki a faajtót, amikor az állatorvos nyitni akarta. Az operatőr pedig elkapta a félelmetes jelenetet. A telefonálás pillanatában még nem lehetett tudni, hogy a véres fejsérülések mennyire súlyosak. Mi ilyenkor a megoldás? Vajon szabad-e nekünk, médiafogyasztóknak bemutatni a balesetet? Vajon nem jobb úgy tenni, mintha semmi sem történt volna az állatkertben?
Miközben igyekeztem megnyugtatni Zsófit, átvillant az agyamon, hogy a híradós szerkesztők nyilván foggal-körömmel ragaszkodnak a szenzációs felvétel sugárzásához, az állatkert vezetői viszont hanyagolnák a látványt. Mind a két felfogást meg lehet érteni, mégis azt válaszolom ilyenkor a tanítványoknak, hogy az újságíró gazdája nem a munkahelyi főnökség, amelyhez jogilag tartozik, még csak nem is az intézmény, amely mindig szívesen fogadta. Az újságíró nem kommenciós cseléd, nem is csereszabatos hírgyűjtő és -gyártó, hanem önérzetes, gondolkodó, mérlegelő értelmiségi, aki a nyilvánosságot képviseli. Majd’ minden esetben. De ha a váltságdíjat követelő rabló kikötné, hogy nem szabad értesíteni a rendőrséget, máskülönben megöli a gyereket, akkor nem mutatnám a helyszínelőket. Várnék huszonnégy órát a sugárzással.
Mellesleg Zsófi ügyesen oldotta meg az erkölcsi dilemmát. Bemutatta a balesetet, de nem a véres jelenetre hegyezte ki a kétperces riportot, hanem a rinocéroszok édeshármasára. Ösztönösen képviselte a világtendenciát, hogy a televíziók egyre kevésbé foglalkoztatnak férfi haditudósítókat, mert azok hajlamosak terepszínű öltözékben állni a kamera elé. Inkább újságírónők tudósítanak a lövészárokból, alkalmasak ugyanis arra, hogy humanizálják, fogyasztható, átélhető történetté lágyítsák a kemény történéseket. Lehet arról vitatkozni, persze, hogy jó irányt képviselnek-e, nekem azonban rokonszenvesebbek, mint a marcona palik.