KulturSzalon

Nézed a fényeket. Ahogy távolodsz a várostól apró, pici pontokká lesznek. A koszos ablakon át házak, utcák, terek, hidak, folyók sorát látod. Igen, ezen a „rövid” távon – alig száz kilométeren - két folyót is. Ezek kísérnek a nehéz vagonokban elfoglalt helyeden. És hátrahagyott dolgaid: a szokások, a rutin, mindennapjaid, emberek és tárgyak. Csak a legfontosabbakat hoztad magaddal. És gondolataid, érzéseid. Na meg a szabadságod.

Megszoktad már az utazást. Magányát és örömét is. Olykor szomorúvá tesz, máskor feldob. De jönnöd kell. Legyél fáradt, szomorú vagy boldog. Ez a választott utad. Tudod, mi a célod. Rég élt már benned és most mehetsz végre vágyad után. Voltak már más választások de ez bizonyul a legerősebbnek. És ha ezen az úton érheted el hát végig kell járnod. Hogy ne legyen örökké veled az érzés: ma is másként élek, mint kellene. Hogy önmagad lehess, ahogyan mindig álmaidban. Nem lesz rohanás, nem kell erődön felül a mások által elvártat cselekedni.

De ehhez most el kell viselned, hogy nap, mint nap ugyanazt a számodra már értelmetlen életet éled. Még néhányszor fel kell tenned a kérdést: mit keresek én itt? Még el kell viselned a zötykölődést este és reggel, hidegben és tűző napon; a vele járó tisztátalanságot, a szagokat, a ridegséget, a kisebbség undorító közönségességét. Erősít ez is. Hát menj csak, emelkedj felül körülményeiden, ne gyötörjön soha kétely, csak tartsd szem előtt jövőbeli önmagad.

Holnapután úgyis hazaérsz.

Nagy Melinda írása