KulturSzalon

Nocsak, Péter Laci olvasólevele a Népszabadságban. Huszonnégy sor az egész, és a szerző igekötőkről értekezik. Vajon miért dőlnek be a cégek? Miért nem össze? Vagy inkább csődbe mennek? (Szerintem akár tönkre is mehetnek.) Az emeritus professzor felsorol vagy tucatnyi rosszul használt igekötőt. Naná, hogy bekerült a lapba. Kevés helyet foglal el, és praktikus mondandót tartalmaz.

Péter László most töltötte be a nyolcvanhatot, és azt hiszi, hogy azóta ismer, amióta az ÉS pályakezdő szerkesztőjeként cikket kértem tőle. Hát persze, hogy szívesen közöltem a rövid és jól megírt szösszeneteit - kevés helyet foglaltak el, és változatosabbá tették a rovatot -, de még sosem meséltem el neki, hogy ismeretségünk régebbi keletű. A hatvanas évek közepén, gimnazistaként rengeteg délutánt töltöttem a szegedi Somogyi-könyvtárban, és az ügyeletes munkatársak közül ő segített a legtöbbet. Például a mikrofilológia iránti érdeklődést tőle örököltem.

A szegedi egyetem magyar irodalmi tanszékéről ment nyugdíjba, de a néprajzin vagy a könyvtárin is kaphatott volna katedrát. Sokfelé ágazó életművéből mégis a mikrofilológiát vélem a legegyénibbnek, mestere a finom összefüggések kibogozásának. Sokáig nem értettem, hogy miként csinálja, egyszer aztán szőregi otthonában megleltem a választ. Könyvtárszobájában körbe-körbe polcok sok ezer olvasnivalóval, és miközben lapozgatójuk kiment a konyhába, suttyomban megnéztem a Z betűt, vajon milyen becsben tartja a dedikált köteteimet. Ledöbbentem, mert mindegyikből cédulák lógtak ki, rajtuk bejegyzés: itt írtak, ott írtak róla, a szerzővel ez meg az történt. Ha holnap elpatkolnék, és az irodalmi hetilap tájékozódással megbízott munkatársa nekrológot kérne tőle a hajdani főszerkesztő-helyettesről, akkor ő naprakész volna.

Ha nem találok valamit vagy valakit a lexikonban, a világhálón, felhívom, és ő segít. Mai olvasóleveléről jut eszembe, hogy a hetvenes évek végén is fölkerestem. Megmásztuk a kis kerti ház padlását, és egy ládából előkotorta a Népszabadság első számát. Megmutatta azt a cikket, amelyben Kádár János, a Nagy Imre-kormány államminisztere forradalomnak minősítette 1956-ot. Majd elmondta, hogy 1957-ben bevonták a könyvtárakból ezt a lapszámot. Azon tűnődöm, mikor is jelen meg először a Népszabadság. 1956. november elsején vagy másodikán? Nosza, tárcsázom Péter Lacit.