KulturSzalon

Tegnap este belenéztem egy filmbe, és a képernyő előtt ragadtam. A HBO sugározta, belenyúlt az éjszakába, és elalvás előtt lehetett róla gondolkodni.

Magyar címe, a Láncra vert igazság hangzatos, de nem igazán fejezi ki a hangulatát. Az angol cím közelebb visz a lényeghez. A Nothing but the Truth talán úgy fordítható le, hogy Csak az igazság, semmi más. Arra utal, hogy néhány évvel ezelőtt Judith Miller, a New York Times munkatársnője inkább börtönbe vonult, de nem adta ki azt a kormányzati tisztviselőt, aki olyan adatokat szivárogtatott ki, amelyeket az ügyészség államtitoknak minősített. Ezt az esetet dolgozta fel Rod Lurie rendező. Úgy gyöngítette a téma sajtószakmai pátoszát, hogy a filmbéli újságírónő kevésbé hajlott a hősiességre. A kínos témára ráharapva áhítozott a Pulitzer-díjra, helyette azonban csaknem egy évet töltött vizsgálati fogságban, embertelen körülmények között.

S mert a főszerepet olyan színésznő jelenítette meg, aki a sodródást, a helyzet logikájából adódó hősiességet játszotta el, azon tűnődhettem, vajon szakmánkban mennyit ér az elvekért való kiállás. Kétségkívül növeli elszántságunkat, hogy ha kiadjuk a forrásunkat, akkor aligha állnak szóba velünk a majdani kiszivárogtatók, sőt a szerkesztőségünket is nagy ívben elkerülik. Csakhogy e tiszteletre méltó elvért aligha záratják be magukat a riporterek. Marad az emberiességi szempont, amit a rendező ügyesen szőtt a cselekménybe. A gyerekes újságírónő egy iskolai kiránduláson a nagykövet papa és CIA-ügynök mama gyanútlan kislányától hallotta azt az információmorzsát, amitől szagot kapott. Márpedig aki ad magára, egy gyereket csak nem vet oda az ügyészségnek.

Nem csupán szakmai érdeklődésből ragadtam a képernyő előtt. Azért is, mert az izgalmas amerikai filmnek van magyarországi tanulsága. A július elseje óta hatályos médiatörvény foglalkozik az újságírók és a kiszivárogtatók kapcsolatával. Általában nem kéri számon, ha az oknyomozó riporter megvédi a forrását - kivéve, ha nemzetbiztonsági ügyről van szó. Igen ám, csakhogy a hatóság értelmezésén múlik, hogy mit minősít államtitoknak. Az egyik internetes portál szerkesztőjét éppen most vegzálja a rendőrség, mert az állam érdekeit képviselő ügyészség szerint az újságírókat nem illeti meg a forrásvédelem joga. A helyzet iróniája, hogy a nyilvánosság képviselőjével ellentétben titkot tarthat az orvos, az ügyvéd és a pap. Van miért harcolnunk, hogy egyenjogúak lehessünk velük.