Jelenlegi hely
Mire való a Facebook?

Két hónapja tartozom egy virtuális közösséghez. Még nem ismertem ki a csínját-bínját, de ha nem értek valamit, Zsuzsi lányom megmagyarázza. Eddig 317 ismerősre tettem szert, ezért is érdekel a Facebook-jelenség. Érdeklődéssel olvastam hát a Sapka alól dobják a lájkot című cikket a Zalai Hírlap tegnapi számában. A szerző, Steyer Edina Nagykanizsán nézett körül. Annyira még nem vagyok profi, hogy saját szakmai tanulságaim volnának, de az övéit szívesen megosztom a Médianapló olvasóival.
Az egyik beszélgetőpartnere, egyébként tinédzserekkel foglalkozó klinikai mentálhigiéné pszichológus szerint bizonyos típusszövegek, például a Like, ha vagy., az Unatkozom, a Van-e itt valaki? jellegzetes tünetek. Jelzik, hogy szükség volna a szülők, testvérek, rokonok, barátok, ismerősök figyelmére. Észrevettem, hogy az én digitális ismerőseim körében, különösen a huszonéveseknél is tapasztalható a segítségkérés eme sajátos formája. Egy kanizsai középiskolás pedig azt pedzegeti, hogy „Baromi idegesítő, amikor valaki idézeteket posztol ki, közben azt sem tudja, eszik-e vagy isszák azt a gondolatsort.” Köztünk szólva erre szintén akad példa a huszonéves facebookozók között, de hogy milyen lélektani mozzanat rejlik mögötte, arra még nem sikerült rájönnöm.
Az viszont előnyként könyvelhető el, amit a Pannon Egyetem egyik munkatársa említ: a veszprémi felsőoktatási intézményben évfolyamonként hoztak létre Facebook-csoportokat. A közösségi oldal révén sokkal egyszerűbben osztják meg egymással a tananyagot, mint korábban bármikor és bármivel. Ezt tanúsíthatom, a nyíregyházi főiskola levelező tagozatos hallgatói különösen élelmesek ebben. Egyszóval ismerkedés közben sok hasznosítási lehetőség tárul föl előttem. A magamfajta médiatanár ugyanis sokat tanulhat a diákoktól.
Velük ellentétben, akik digitális bennszülöttek, én digitális bevándorlónak számítok. Van egy adat, amely szerint száz korosztályi társamból mindössze négy szokott számítógép elé ülni, és még ennél is kevesebben mennek föl a világhálóra. Más korosztályokban sokkal jobb a helyzet. Magyarország nem egészen tízmillió lakosából most már több mint 3,6 millió a Facebook-használók száma. Vagyis a tizenöt alattiaktól és a hatvan fölöttiektől eltekintve minden második magyar állampolgár tagja ennek a virtuális közösségnek.