Jelenlegi hely
A nyilvánosság mostohagyereke
Készülök egy előadásra, a bulvárról beszélek holnap este a Sanoma Média Akadémia hallgatóinak. Nem ez a fő témakörük, persze, a magazin-újságírásra készítik fel őket. Talán mégsem árt nekik, ha hallanak valamit a sajtó ama válfajáról, amelyet a francia sugárút (boulevard) szóról neveztek el a XIX. század végén. Ez az az újságtípus, amelyet rikkancsok árulták az utcasarkon - a száz évvel ezelőtti Budapesten négyezret számoltak össze belőlük. Hol vannak már? Bár én még találkoztam velük az aluljárókban, amint a hangzatos szalagcímre hívták föl a figyelmet.
A szakmabeliek többségével ellentétben nem nézem le a bulvárt, mert az utcasarki újságírás akár színvonalas is lehet. Ha arra találnak ki egy lapot, hogy a városi ember két busz- vagy villamosmegálló között elolvassa a cikket, és közben ne is érezze rosszul magát, akkor a bulvár-újságírónak nemcsak leleményesebbnek kell lennie nálunk, szakújságíróknál. El kell sajátítania azt a beidegződést, ami szakmánk alapvető ellentmondása. Nem az a jó újságíró, aki egy hetet kap rovatvezetőjéről, hogy készüljön fel a témára, aztán beszél egy csomó emberrel, beül a könyvtárba, és használja a világhálót is. Az a jó újságíró, aki bedolgozza magát a témába, és úgy írja meg a cikket, hogy az is megértse, akinek nem volt egy hete a felkészülésre.
Mi, újságírók küszködünk tehát az evidencia-élménnyel: ami számunkra magától értetődő, az a médiafogyasztók számára korántsem az. Oldott fogalmazásban, egyszerű szavakkal nyilvánvalóvá, kézzelfoghatóvá kell tenni az összefüggéseket, kerülve az idegen kifejezéseket és a szakmai tolvajnyelvet. Meglepett, hogy az erre való törekvést leginkább bulvár-újságokban találtam meg. Mellesleg az anyám segítségével. Évekig fizettem elő neki a szegedi Délmagyarszág című napilapra, de amikor halála előtt néhány hónappal az iránt érdeklődtem, hogy az új esztendőre meghosszabbítsam-e az előfizetést, azt felelte: most már a Blikket szeretné olvasni. Amióta ugyanis járókerettel közlekedik, beszorult a lakásba, és elveszítette kapcsolatát a várossal. Nézi viszont a két kereskedelmi televízió szappanoperáit, és kíváncsi a sorozatbéli hősök meg az őket játszó színészek titkaira.
Azon tűnődöm, vajon hány százezer magányos öreg van Magyarországon, aki a nyomorúságos nyugdíjából épp ezért pengeti ki a bulvárlap egyébként megfizethető árát.