KulturSzalon

A kommunikáció szakos diákok szívesen lépik át a felnőttkor küszöbét, a kamaszkori énjüktől azonban szomorúan szakadnak el. Ilyenkor, a tanügyi félév végén szoktam előkeresni dolgozataikat a számítógép merevlemezéről, hogy osztályozhassam őket, és feltűnik, hogy mennyire ragaszkodnak a középiskolából örökölt digitális identitásukhoz. Gyakran olyan e-mail címről küldik az írásaikat, amely megmosolyogtató ugyan, de szinte lehetetlenné teszi a cikkek azonosítását. Mert ha beírom a szerző nevét, ritkán találom a keresőprogramban. Tegnap értettem meg, hogy miért.

Balázs Géza nyelvész azt fejtegeti a Magyar Nemzet szombati mellékletében, hogy a levelezőrendszer megnevezése még csak hagyján, ám a fiatalokat azonosító cím a tinédzser korszakot tükrözi. Rögtön említ is néhányat a kukac előttről: bogárka, cicus99, csilluka, pillangokisasszony („természetesen” rövid o-val), angyalsziget, nefelejts, harcimarci, nakivagyok, anonym, poliglott, fucktory. Az utóbbi áthallásos, persze, ösztönöz a félreértésre. Eszembe jut ama tanítványom, aki nemcsak szép hölggyé fejlődött, hanem szépnek ígérkező újságírói pálya előtt is áll. Nemrégiben kapta meg a diplomáját, és mostani villámposta címe már csupán a vezetéknevét, a keresztnevét és a születési évét tartalmazza, ráadásul a kukac utáni részt freemail.hu-ról gmail.com-ra cserélte. Egyszóval digitálisan is felnőtt.

Amikor annak idején elküldte első szemináriumi dolgozatát, a képernyőn döbbenten fedeztem föl máig emlékezetes villámposta-címét, a puncika@freemail.hu-t. Gimnazistaként így váltott vicces üzeneteket a barátnőivel. Az újságírói szemináriumon nehezen szokta meg, hogy ha meg akar élni a cikkeiből, akkor olyan címet kell választania, amiről könnyen azonosítható a szerkesztőségben és a kiadóhivatalban. Ellenkező esetben felkopik az álla, elvégre a honorárium utalásáért felelős ügyintéző nem tudja, talán nem is akarja azonosítani. Néhányszor ráfázott, míg rá nem jött, hogy bizony szüksége lesz szürke, de megbízható digitális jelölésre is.

Azóta talán már el is felejtette a hajdani hülyéskedést, a kommunikáció szakra jönnek azonban az újabb korosztályok, és hozzák a kukac előtti vicces megnevezéseket. A sors iróniája, hogy a felnőttösödés küszöbén kénytelenek maguk mögött hagyni a kamaszos identitásukat, különben nem azonosíthatnók őket kenyérkeresés céljából.