Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Hány az óra, miniszterelnök úr?
2012. november 20. 14.30 | zoldi.laszlo
Orbán Viktor legutóbbi interjújában van egy mondat, amely valószínűleg csak engem foglalkoztat. Engem is csupán azért, mert régóta dokumentálom a jelenlegi miniszterelnök sajtóját. Negyedszázad alatt ezerötszáz idézet gyűlt össze tőle, kilencszáz róla és félezer a két kormányáról. A Magyar Rádió november 16-i adásában barátságosan szólította meg az újságírót: „Önnek joga van úgy feltenni a kérdést, ahogy akarja, én pedig nem bújhatok ki a válasz alól.”
A polgári demokráciában magától értetődő, hogy a nyilvánosság képviselője a döntéshez vezető útról faggatja a hatalmon lévő politikust. Vagy ha a döntéshozó már elhatározásra jutott, sőt, az elképzelését el is fogadtatta az országgyűléssel, az újságíró a miértet firtatja. Az okosabb politikus pedig él a nyilvánosság kínálta lehetőséggel, mert így a parlamenten kívül is hitelesíttetheti az álláspontját. Ahogy kiveszem Orbán Viktor péntek reggeli megjegyzéséből, tisztában van a nyilvánosság demokráciában betöltött szerepével. Ez a magyar politikusok többségéről nem mondható el, ők kézzel-lábbal kapálóznak az indoklási kényszer ellen.
De ha a kormányfő ilyen reálisan látja a politikusok és az újságírók kapcsolatát, vajon miért kerüli azokat az interjúvolókat, akik igazi kérdéseket tennének föl neki? Lehet, hogy megcsal az emlékezetem, de utoljára mintha még Baló Györgyhöz ült volna be egy kemény beszélgetésre, és ez mintha ellenzéki politikus korában történt volna. Mostani gyakorlatáról nem azt állítom, hogy igyekszik megúszni a kínos kérdéseket - erre legföljebb Magyarország határain belül van lehetősége. Mégis feltűnik, hogy minél gondosabban válogatja meg itthoni beszélgetőpartnereit, annál védtelenebbé válik külföldön. Ahhoz, hogy érdemben válaszolhasson a nyilvánosság állhatatosabb képviselőinek, folyamatosan edzésben kéne tartania magát.
Az ellentmondás azonban nemcsak a miniszterelnököt kísérti. Az ellenzéki politikusokat is, akik közül a legtöbben ki sem dugják fejüket a hozzájuk húzó orgánumok hasábjairól és stúdióiból. Márpedig ha most elszoknak a kényes kérdésektől, vajon hogyan viselkednek majd, ha egyszer hatalomra jutnak? Mellesleg ez az egyik fő érvem a média pártossága ellen. A politikailag elkötelezett szerkesztőség ugyanis aligha kényszeríti indoklásra (teljes erőbedobásra) a politikust, és ez előbb-utóbb megbosszulja magát.