Jelenlegi hely
Hogyan beszéltessünk?
Ryszard Kapuscinski minden magyarul megjelent sorát elolvastam, mert szakmánk egyik ékköve a lengyel újságíró. Talán legjobb könyve A császár, amely Hailé Szelasszié etióp uralkodóról szól. Feltűnt, hogy az iskolázott udvaroncok milyen kifinomult nyelvezetet használnak, tegnap tudtam meg, hogy a riporter miként érte el ezt a hatást.
A Magyar Nemzet szombati mellékletében érdekes interjú látott napvilágot Artur Domoslawski lengyel újságíróval, az ünnepi könyvhétre magyarul is megjelent Kapuscinski-életrajz szerzőjével. Ő mesélte, hogy amikor a haditudósító hazatért Afrikából, azon tűnődött, vajon az európai kultúrán felnőtt olvasók számára hogyan érzékíthetné meg a császár környezetében élők kifinomultságát, túlérettségét, enerváltságát, affektálását. Aztán barokkos irodalmat olvasott, hogy visszaadhassa az udvaroncok indázó mondatait. Az írástudás egyik alapkérdésénél vagyunk.
Van egy öreg íróbarátom, aki szinte minden műfajban tehetséges, kivéve a drámát. Ennek okát a tőle való kéziratok gondozása közben értettem meg: ha másokat szólaltatott meg, mindenki az ő jellegzetes stílusában beszélt. Föl sem ötlött benne, hogy egyéníteni kéne őket. Másik íróbarátom viszont szinte kizárólag a dráma műfajában érzi jól magát. Néhányszor cikket is küldött. Nem annyira a gondolataival, mint inkább a stílusával volt baj: nem telt neki saját hangvételre. Olyan ügyesen bújt mások bőrébe, hogy a publicisztikában elfelejtett önmaga lenni. Újságírást tanítok, és azt vettem észre, hogy sok tanítványom hasonló gondokkal küszködik. Vagy azzal, hogy mindenkit ugyanúgy beszéltet, ahogy ő szólal meg, vagy azzal, hogy mindenkit egyénít, kivéve saját magát.
Vajon az online újságírás, amely a legtöbbjüknek kenyeret ad, alkalmat teremt-e arra, hogy másokat egyénítsenek, magukat pedig megtalálják? A kérdés azért költői, mert a felgyorsult szakma arra kényszeríti őket, hogy még csak véletlenül se keressék meg az interjúalanyt, holott beszélgetés közben föltérképezhetnék a jellegzetes szófordulatait. Ehelyett villámpostán teszik föl a kérdéseket, és a digitális térben érkeznek a személytelen, kilúgozott válaszok. Az a benyomásom, hogy egyénítés abból lesz, ha megismerik beszélgetőpartnert, és amennyiben cikornyásnak vélik az okfejtését, akkor barokk irodalmat olvasnak hozzá. Ezzel még nem találták meg a saját hangjukat, persze, de a másét má igen.