Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Igazmondók ügynöksége
2012. június 20. 12.33 | zoldi.laszlo
Tiltakoztam, amidőn egy szakmai társaságban szóba hozta valaki, hogy Bodor Pál kikopott a sajtóból. Öreg barátom hamarosan betölti a nyolcvankettőt, és kétségkívül ritkán van jelen a mértékadó lapok hasábjain, de nem azért, mert kikopott volna. Ajánlatot kapott egy kiadótól, és regényes életrajzán (életrajzi regényén) dolgozik. Néha pedig, ha kikívánkozik tollából a publicisztika, rövid Diurnus-jegyzetet ad közre. Mint például hétfőn az Ellenszék.hu nevű digitális portálon Van egy álmom címmel.
Harmincsornyi az egész, de ravasz és továbbgondolásra ingerlő írás. A szerző álmodozik arról, hogy alapítani kéne egy Igazmondó Ügynökséget, amelynek jól fizetett munkatársai részrehajlás nélkül tárnák föl a nyilvánosságot érintő és érdeklő ügyeket. Nem tér ki rá, de kisejlik az eszmefuttatásból, hogy manapság az oknyomozó riporterek korántsem részrehajlás nélkül térképezik föl a hatalom számára kényes és kínos ügyeket. Virágzik tehát a részérdekeknek alárendelt, politikailag vagy gazdaságilag elkötelezett újságírás. Az álom mögött pedig az rejlik, hogy Bodor Pál az össztársadalmi érdek képviseletével bízná meg a nyilvánosság munkatársait. Látomása nem más, mint szakmánk visszaperlése az ilyen-olyan előjelű hatalomtól.
Egyetértek vele, pláne úgy, hogy a képzeletbeli ügynökséget éppen az én tanítványaimmal alapíttatná meg. Meg is indokolja: a pályakezdő újságírók legrangosabb kitüntetéséből, az ifjúsági Pulitzer-díjból ötöt nyertek, ennek alapján aligha kell a bizalmat megelőlegezni nekik. Hadd pontosítsak: hatot hoztak haza Makóról, az amerikai újságírást megújító Pulitzer József szülővárosából. Két elsőt (Nagy Zsófia és Horváth Borbála), és négy különdíjat (Nagy Zsófi kétszer, Sándor Alexandra Valéria és Matey István egyszer-egyszer). Továbbá SAV és Czehelszki Levente megnyerte a legjobb diákújságíró díját is egy másik országos mezőnyben.
Így teljes a kép, és akár elégedettséget is érezhetnék az eredmények láttán. Az igazi kérdés azonban nem az, hogy a szárnypróbálgató kommunikáció szakosok mit nyertek különböző diák-pályázatokon. Hanem hogy végzés után, együtt vagy külön vajon gyakorolhatják-e részrehajlás nélkül a mesterségüket. Itt bizony már vannak kétségeim, ezért csatlakozom Bodor Pál szakmai álmodozásához.