KulturSzalon

A Vízöntő Holdam újra megszólalt. És végre megértettem azt, amit 46 éve el akar mondani.

 

Miért kell nekem mindig másokhoz igazodni? Amikor az nekem, a teljes önfeladással egyenlő? Miért fogadjam el mások akaratát – még ha az a legjobb szándéku is – ha közben korlátok közt érzem magam? Amiről azt hittem, hogy a világ legfontosabb dolga számomra, most rájöttem, fontosnak fontos, de nem a legfontosabb. Fontos, hogy szeressek és szeressenek, fontos hogy tartozzam valahová, valakihez, hogy figyeljenek rám és törődjenek velem, de semmi sincs olyan fontos, mint a szabadságom. Nem bírom elviselni, ha megmondják mit tegyek, ahogyan azt sem, hogy csak akkor találkozzak vagy beszéljek a másikkal, amikor ő akarja, vagy épp állandóan figyelme központjában legyek. Szabadon akarom eldönteni, mikor mit teszek. Ne mondjátok meg nekem mi a jó, ne akarjatok mindenáron meggyőzni arról, hogy milyen jó vagyok és mennyire szerettek...csak hagyjatok egyszerűen lennem. Egykor azt hittem, a lehető legjobb dolog, ha megtapasztalhatja az ember a törődést, de nem: gúzsba köt. Szeress, de engedj szabadon és örökké veled maradok.

 

Megtanultam viszont már azt is (mert megtanították), hogy a másik szabadságának biztosítása nem azonos a nemtörődömséggel, a felelőtlenséggel. Nem lehet játszani senkivel sem. Karcokat nemcsak mi kapunk, adunk is. Azt hiszem adtam én is párat mostanában. „Szemet szemért....“ Szabadság...kóstolgasd ezt a szót, és gondolkodj el. Mennyi szabadságot adsz, és mennyit vársz el a másiktól? Hol van az a határ, amikor már gátoljuk egymást? Meddig mondhatjuk meg a másiknak, neki mi a jó, egyáltalán, megmondhatjuk-e? Mikor vagyok én szabad és mikor vagy te szabad? Egy kapcsolatban mindig kellenek kompromisszumok, de az nem lehet, hogy csak az egyik fél „áldoz“ fel mindent a másikért. Mindkét félnek dolgoznia kell a kapcsolat fenntartásáért – ha fontos nekik. Ha pedig nem, akkor nemes egyszerűséggel és a másikat nem megalázva, de ki kell lépni. Persze, ha ez a kapcsolat fontos neki, fájni fog, karcot kap – ez ellen nem tehetsz semmit, ezért a felelősség téged terhel.

 

Valószínűleg egy túlságosan gondoskodó, pátyolgató anyát el sem bírtam volna viselni. Nagyon finom a határvonal a gondoskodás és a túlzott ragaszkodás között, ezt a finom határvonalat egyre inkább érzékelem – és egyre inkább fontosnak tartom. Anyák, akik mindent megtesztek gyermekeitekért, biztosak vagytok benne, hogy az már nem túlzás? Azt hisszük, hogy könnyebbé tehetjük a sorsukat. Könnyebb, ha mindent készen kapnak? Nyilván nem! Senki sorsát nem veheted át, még a gyerekedét se! Lehet, hogy belerokkansz, hogy mindent megteremts, de ne gondold, hogy attól neki könnyebb lesz: saját sorshelyzeteit neki kell megélnie – nem tarthatod örökké búra alatt.

 

Soha nem kérdeztem senkitől hova megy, nem ellenőriztem a telefonokat, a leveleket, nem kérdeztem mikor jön – de azt elvártam, hogy szóljanak róla, ha valami miatt nem érnek időben haza, hogy az előre megbeszélt programok és időpontok ne boruljanak csak azért fel, „mert most épp nincs kedvem hozzád“. Megtalálni azonban ezeket a határokat, igaz, nem is olyan egyszerű – lehet hogy nekem se sikerült. Én se bírom az állandó pátyolgatást és megadni se tudom azt hát erről mesélt ma nekem a Vízöntő Holdam.

 

 

Néhány napja valami nagyon lefoglalta a gondolataimat. Találtam egy könyvet és úgy gondoltam néhány kérdésemre választ kaphatok belőle. Az emberi elme állandóan kételkedik. Kételkedik önmagában, a másik emberben, a valóságban, a hitében. Mindenben. Néha képesek vagyunk ezeket a kétségeket egyszerűen „zsebre rakni“, máskor évekig cipeljük magunkkal, és néha kóros rögeszmékké is válhatnak. Mi működtet minket? Miért élünk úgy, ahogy és miért érezzük azt, amit? Lehet nem is kell ismernünk a válaszokat erre a kérdésre. Elnézegetve azonban a magazinokat, a neten szabadon terjedő cikkeket, blogokat, azt látom, hogy vagy valóban erős érdeklődés jelent meg az ezoterikus és pszichikus dolgok iránt, vagy ezekben a témákban nagyon jó pénzkereseti lehetőségek vannak. Eléggé kételkedő vagyok, ezért a második tényező fontosságában jobban hiszek. Mindezek ellenére úgy gondolom, van létjogosultságuk ezeknek a dolgoknak, csak nem ismerjük őket igazán, ezért használni se tudjuk. Mivel nincs gyakorlatunk ebben a világban, két dolgot tehetünk: vagy elhisszük, amit mondanak nekünk, vagy megtagadjuk ennek létezését. Úgy gondolom, bizonyságot csak az kaphat, aki megéli, megtapasztalja ezeket az igazságokat. Ez a bizonyság viszont illékony, újra és újra „bizonyítékokat“ követelünk.

 

Szóval, ami most elgondolkodtatott, az a hipnózis használata és hatékonysága. Egyáltalán mit jelent a hipnózis? Mi a különbség a hipnózis, a relaxáció, a meditáció között? Tudjuk, van fogalmunk róla, mikor vagyunk relaxált állapotban? Mit érez, gondol az ember, amikor ilyen állapotban van. Egyáltalán, lemérhetem magamon, hogy „.....ott vagyunk már.....“? A helyzet az, egyre inkább úgy gondolom, gyakorlatilag nem túl sok különbség van ezekben az állapotokban, és ide sorolom még az imát is. Azt hisszük, hogy hipnózisban valamiféle kábulatba esünk, hogy elveszítjük öntudatunk. Pedig nem, továbbra is érzékeljük a környezetet, hogy milyen szinten, az már a hipnózis mélységétől függ.

 

A relaxáció végeredményben egy könnyű hipnózis, egy más féle tudatállapotba kerülünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnánk magunkról. Érezzük a testünket, érzékeljük a környezetünket. Ami megváltozik...hm...a környezethez és önmagunkhoz való viszonyulásunk. Sokáig bizonytalan voltam, el tudok-e jutni ebbe az állapotba. Éreztem valami „furcsát“, de nem tudtam, hogy ez mégis mi. Képesek vagyunk saját magunkat „elrepíteni“ ezekbe a világokba. Az alapvető különbség, ami felfedezhető ezeknél a módosult tudatállapotoknál csak egyetlen dologban jelenik meg. Még pedig abban, hogy saját elménk, tudatalattink nyitjuk-e meg, vagy valamilyen felsőbb hatalommal tárgyalunk ilyenkor, ahonnan különböző útmutatásokat kaphatunk. Úgy gondolom, hogy mindenki beállítottsága alapján fogadja el ennek a kérdésnek a megválaszolását. Mindegy, hogy Istennel tárgyalsz, vagy a saját tudattalanoddal, sokszor válaszokat kapsz a kérdéseidre. Van, amikor azonban nem, és újra kérdezel és újra nem kapsz választ...akkor fel kell adnod, akkor szélmalomharcot folytatsz valami olyannal, amire még nem vagy kész...

 

Legtöbben a relaxációt lazulásra, töltődésre használják, mások az agykontroll módszereivel pozitív nézőpontokat alakítanak ki maguknak, és vannak, akik az önhipnózisban, önszuggesztióban gyógyulásukat keresik. Szóval most egy kicsit elmerültem a szuggesszió világában, az elme, a gondolat hatalmában, keresem a gyakorlati tapasztalatokat...újra...