Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Másolástól a beillesztésig
2012. április 6. 12.58 | zoldi.laszlo
Még a hét elején történt, azóta is töröm rajta a fejem. Az Egyenes beszéd című ATV-műsorban Tamás Gáspár Miklóssal beszélgetett Kálmán Olga, természetesen a hét szenzációjáról, a Schmitt-botrányról. Szóba került a Ctrl+C, Ctrl+V-jelenség, és azt firtatták, vajon az idegen tollakkal való ékeskedés milyen szerepet játszik a köznapi életben. Aztán elsodródtak a témától, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
Leginkább azzal, hogy a huszonéves ismerőseim, többnyire kommunikáció szakos diákok között miért váltott ki a vártnál csekélyebb érdeklődést a köztársasági elnök plágium-ügye. Közönnyel nem jellemezném a magatartásukat, az viszont felötlött, hogy mint digitális bennszülöttek föl sem fogják talán a közvéleményt lázban tartó esemény jelentőségét. Majdnem úgy nem fogják föl, mint Schmitt Pál, akit élemedett kora miatt a digitális szakadék másik oldalán képzelek el. Feltételezhető róla, hogy nem is érti, mit jelent a Másolás és a Beillesztés kifejezés. Ő ugyanis a digitális bevándorlók közé tartozik, és aligha sajátította el a befogadó ország nyelvét. De ha leckéket vett is belőle, sosem fogja anyanyelvi szinten, akcentus nélkül beszélni.
A maga Kádár-kori kádertapasztalatával nem kapizsgálja, vajon miért csihol ez a fránya utókor olyan nagy problémát abból, hogy „törzsanyagot” használt 1992-ben, mellesleg az internet közhasznúvá tétele előtti évben. Az 1984-1990 között született tanítványaim szintén nem értik, vajon az „öregek” miért csiholnak olyan nagy problémát abból, hogy valaki sajátjaként kezelte a szakirodalmat. Nyilván nem mindenki, de szemináriumi dolgozatok bírálójaként és diplomamunkák témavezetőjeként tudom, hogy sokan közülük azt hiszik: ami föllelhető a világhálón, szabadon, idézőjelek nélkül használható.
Képmutatást érzek a internetes portálok magatartásában is. Elismerésre méltó, hogy világnézetre való tekintet nélkül marasztalták el az idegen tollakkal ékeskedő köztársasági elnököt. Kínos viszont, hogy eközben gátlástalanul ollóznak a nyomtatott és digitális sajtóból. Nem tüntetik föl a lelőhelyet, de ha feltüntetik is, a szerzőtől nem kérnek engedélyt a közlésre. Vagy plagizálnak, vagy „csak” megsértik a szerzői jogot. A most már világra szóló botrányban úgy nyilvánítanak egyébként méltánylandó véleményt, hogy más szemében meglátják a szálkát, a magukéban pedig nem veszik észre a gerendát.