Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Miért plagizálnak a politikusok?
2012. november 22. 12.26 | zoldi.laszlo
Nem mélyednék el Semjén Zsolt kisdoktori disszertációjában. Mindazonáltal feltűnő, hogy idén immár a harmadik magas rangú politikust lengi körül a szellemi lopás átható illata. Először Schmitt Pál köztársasági elnököt, aztán Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, most pedig a jelenlegi miniszterelnök kereszténydemokrata helyettesét. Volt, aki lemondott a közjogi méltóságáról, akadt, aki megúszta, a mostani ügy pedig még nem zárult le.
De nemcsak Magyarországon olvassák nagyítóval a politikusok hajdani dolgozatait. Németországban például lemondott a hadügyminiszter, és most egy másik döntéshozó került kínos helyzetbe. Romániában plágium miatt távozott hivatalából a korábbi oktatási miniszter, és már az utódját is ugyanezzel vádolják, sőt a miniszterelnök disszertációjával sincs minden rendben. Tőlünk nyugatra és keletre is csapkodnak tehát a közéleti villámok. Vajon miért éppen a politikusok körül? Szakdolgozataik, doktori értekezéseik mivel szolgáltak rá az utókor kaján érdeklődésére?
Sokan közülük évtizedekkel ezelőtt is hozott anyagból dolgoztak. Csakhogy azóta nyitottabb lett a nyilvánosság, és a régi csíny miatt mostanában egyre több politikust lepleznek le az oknyomozó újságírók. Nem mindegyik bukik el, persze, ám a nyilvánosság akkor is kimondja az ítéletet, ha a plágium nem jut el a bíróságig. A három említett politikus különböző életkorban bánt szűkösen a macskakörmökkel; Gyurcsány huszonévesen, Semjén kora harmincasan, Schmitt ötvenesen. Abban hasonlítanak egymásra, hogy az idő tájt is apparátust tudhattak maguk mellett. Alig egy-két vagy már több munkatársat is, akik majdnem mindent a fenekük alá készítettek.
Nem csoda, ha a kései botrány kirobbanása után sem akaródzik megérteni nekik, hogy mi a baj. Elvégre karrierjük csúcspontján beszédírók állnak rendelkezésükre. Amúgy is ollózott mondatokat kell átfésülniük, hogy csak rájuk jellemzővé válhassanak, az utolsó simítás azonban aligha nevezhető önálló munkának. Az a benyomásom, hogy a plágium arányok kérdése, és egy bizonyos százalékban elviselhető, talán meg is bocsátható. Mégse véletlenül mondogatom a kommunikáció szakosoknak: ha a politikával kacérkodnak, fontolják meg, hogy diákkorukban ékeskednek-e idegen tollakkal. Megérhetik, hogy dolgozataikra két-három évtized múltán lesz kíváncsi az a fránya utókor.