Jelenlegi hely
Mire valók a civil újságírók?
Tegnap este megütötte a fülemet egy hír. A lakásomtól néhány száz méterre, a szülészeti klinikán összeverekedett két „társaság”, négy férfit be is vittek a VIII. kerületi rendőrőrsre garázdaság miatt. A ’társaság’ kifejezés azt jelenti a hivatalos szóhasználatban, hogy cigányok (romák). Hangosabbak, mint a nem romák, és ezt a nem cigányok hajlamosak sértésként megélni. Ezúttal az is kiviláglott, hogy valami tartozáson kaptak össze, és elfeledkeztek a meglátogatott kismamákról.
Ám egy kívülálló férj megírta a blogjában, hogy a két társaság nemcsak egymást ütötte, hanem orvost, sőt rendőröket is bántalmazott - a szemtanú eme megállapítását rendvédelmi szóvivő cáfolta az egyik tévéhíradóban. A csinos rendőrlány „sajtó-bejegyzésnek” minősítette a blogot. Voltaképpen nem tévedett, noha mi, hivatásos újságírók máshol húzzuk meg a határvonalat. Mindazonáltal előbb-utóbb meg kell barátkoznunk azzal, hogy a nem szakmabeliek mindent sajtó-bejegyzésnek vélnek, ami nyilvánosságot kap. Aki pedig a véleményével rendszeresen bombázza a nyilvánosságot, azt civil újságírónak szokás nevezni.
2002. szeptember 11. óta vált szükségessé a ’civil’ jelző. Az amerikai kormány azzal a feltétellel biztosított kizárólagosságot a CNN-nek, hogy nem mutathatja a ledőlt ikertornyok romjai alól előhozott tetemeket. A hírtelevízió ráállt az alkura, a nyilvánosságban mégsem élvezhetett kizárólagosságot, mert a Manhattan-ben sétáló helybéliek és turisták kameravégre vették 9/11 borzalmait, és a felvételeket eladták a többi tévétársaságnak. A népi újságírók tehát idestova egy évtizede figyelmeztetnek bennünket, hogy nem hagyhatjuk el magunkat.
De visszatérve a pesti Józsefvárosba, a szülészeti klinikán kirobbant verekedésnél miért lett volna hivatásos újságíró. Még jól is jött a hazai nyilvánosságnak egy blogoló szemtanú. Igen ám, de van a magyar sajtónak egy olyan hagyománya, amelyre nem lehetünk büszkék. A hivatásos újságírók hajlamosak pártokhoz csapódni. Például az oknyomozó újságírás sajátos módon dívik nálunk: a jobboldali riporterek leleplezik a baloldal disznóságait, a baloldaliak pedig a jobboldaléit. Ritka az olyan valóságfeltáró, aki kritikus szemmel néz körül a saját politikai táborában. S hogy a pártszolgálatos újságírók, az úgynevezett lejbzsurnaliszták észrevegyék magukat, arról mostanában a civil újságírók igyekeznek gondoskodni. Legfőbb ideje volt.