Jelenlegi hely
Mitől szegedi a sajtó?
Hamarosan indul a vonatom. Bár a vita csak délután ötkor kezdődik, igyekszem délre Szegeden lenni. Ez már több évtizedes beidegződés. Megérkezem a nagyállomásra, felülök a villamosra, és leszállok a Dóm térnél, majd visszanézek, hogy megvan-e még a Hősök kapuja. Aztán átsétálok a Dugonics térre, amelynek egyik műemlék jellegű házában laktak a szüleim, majd a Kárász sétálóutcán át kijutok a Széchenyi térre, és körülnézek, mi változott azóta, amióta utoljára jártam ott.
Hol is? Csakugyan otthon? Ezer szál köt ugyan Szegedhez, de akkor sem érezhettem a szűkebb pátriának, amikor a szüleim még éltek, és ma is őzve beszélő húgom ott lakott. Az érettségi után csupán egy évet töltöttem a József Attiláról elnevezett egyetemen, utána átiratkoztam a debrecenire, sokkal később pedig tanítottam a már nem József Attiláról elnevezett egyetemen. Ha összeszámolom, három évnél több aligha jön ki, ezért Szeged az otthonosság szempontjából nálam Kecskemét és Debrecen mögé szorul. Ahhoz viszont elég talán, hogy az átlagosnál tájékozottabb, már-már beavatott kívülálló szemével lássam a délutáni beszélgetés témáját: a szegedi sajtót.
Felkészülés közben váratlan gondolati akadály tornyosult előttem. Bár a Délmagyarország című napilapot fél évszázada lapozgatom, ráadásul a világhálón is figyelemmel kísérem a helyi történéseket, mégis attól tartok, csupán akkor lesz hiteles képem a sajtóhelyzetről, ha számba veszem a szegedi nyilvánosságot is. Ami több is, más is, mint a Délmagyarnak becézett újság, annak megyei mutációja, a Délvilág, illetve a Tiszatáj című folyóirat körül kialakult szellemi műhely. A sajtó megpendít valamit, erről természetesen tudomást szerzek, ám a fejlemények végigrezegnek a helyi rádiókon, tévéken, és erről a hullámhosszok korlátozottsága miatt Budapestről már kevésbé tudhatok.
És akkor még szóba sem került a hajdani lakásunk alatt lévő Z. Nagy-cukrászda, a Klauzál téren pedig a Virág-cukrászda, mely elé tavasztól őszig ki lehetett ülni, az Anna-kut, ahol savanykás artézi vízre várakoznak a háziasszonyok, és megbeszélik a város dolgait, a Tisza-parti színház és a földbe süppedő házak előtti kispad az Alsóvárosban, ahová a bágyadt októberi napsütésben kiülnek az öregek. Hát ezt kéne valahogy rendszerezni a SZAB (a Szegedi Akadémiai Bizottság) Dóm közeli székházában, ma délután öt és hat között. Addig is nem árt szedelőzködn, mert hamarosan indul a vonatom.