KulturSzalon

Debrecen környéki falu. Zsuzsika és Jóska. Két fiatal, akik nem lehetnek egymáséi, mert: szegények.
Családjaik nem nézik jó szemmel, hogy gyermekeik nem valami módos embert választanak, aki kihúzhatná őket a nyomorúságból. A sok szenvedés, a mindennapi falatért vívott keserves küzdelem arra sarkallja szüleiket, hogy lebeszéljék a fiatalokat egymásról. A szerelem azonban – ahogyan azt már a hollywoodi filmekből is tudjuk – legyőzhetetlen. (A megoldás itt is hollywoodi mintára érkezik: a vőlegény, Darabos Jóska a lakodalmán gondolja meg magát.)

A Pillangó a debreceni parasztvilág Rómeó és Júliája – csak éppen halál nélkül – igaz, egy hajszálon múlik minden…
Az 1925-ben megjelent könyvről így írt Kodolányi János: „Tökéletes könyv ez és tökéletes harsona. Írója:Móricz Zsigmond vigasznak szánta, kacajnak, reménységnek. (…) Ne higgyünk az észnek, ne higgyünk a tudásnak, a civilizációnak, az értelem logikus kapcsolódásának, a kultúra népeket egybefoglaló, néhol el-eltűnő, néhol kiragyogó láncának, amely bennünket egyetemesen összeköt, – higgyünk az állati lét védhetetlen, támadhatatlan, egy örök, minden szerves és szervetlen életet összemarkoló, egy talajba gyökereztető s az egész világegyetemben széthullámzó erőinek, az ösztönöknek.”

A Pillangó, ha idillként kívánjuk olvasni, szinte népmesei véggel zárul: Hitves Zsuzsika és Darabos Jóska sok megpróbáltatás, félreértés és baj után végre egymáséi lesznek. Móricznál azonban nem a realitásban vagy a népmesék „boldogan éltek, míg meg nem haltak” formulájában oldható föl Zsuzsika és Jóska egymásra találása. Zsuzsika ugyanis öngyilkosságra és gyilkosságra (éppen mással összeházasodott szerelme, Jóskamegölésére) készül. Ahogy Bori Imre is megállapította, „valószínű, hogy csak az írói jó szándék ajándékozta meg őket a tragikus végkifejlettől való mentességgel.”
A kettős gyilkosság ugyan Móricznál elmarad, Zsuzsika és Jóska közös története azonban a műbeli debreceni realitásban mégsem folytatódhat. A regény azzal zárul, hogy egy házasember és egy maszkot viselő fiatal lány mint két kísértet, hóesésben, tündérektől körülvéve elindul a semmibe, egy másik, realitáson túli világba, a halálba, vagy akár Tündérországba: „Ezzel a kis maszkával úgy eltűnt a tömegben, a holdfény kétes világán, hogy bottal se tudták ütni a nyomát.”

Az egyik, kilépést segítő, a műbe beépülő fiktív világ az a film, amit Jóska és Zsuzsika az Apolló moziban néznek meg együtt. Ez az amerikai némafilm, és maga a mozilátogatást is magába foglaló randevú a két szereplő szerelmének fordulópontja. Itt tudatosul Zsuzsikában, hogy bár tűnjön ez a távoli világ elérhetetlennek, számukra mégis analógiakánt szolgál, viselkedésmintát ad, hiszen a filmbeli „szép fiatalúr”, valamint Lucretia és Mari viszonyrendszerében a saját maga, a Maróti-lány és Jóska háromszögét látja meg. A film tehát a szerelmi háromszög (amelyet, ahogy Jóska és Zsuzsika történetében, szintén a vagyonkülönbség idéz elő) megszüntetésére a halált mutatja fel megoldásként. Zsuzsika is csak ezt a módot látja, mintha nem a Debrecen-széli, paraszti valóságban, hanem egy amerikai filmben lenne. A halált szeretné előidézni, ha már magától nem jön, revolverrel.

A pillangó szó ógörögül: pszükhé. Ami azt is jelenti: lélek. Pillangó és lélek tehát a nyelvi szimbólumok szintjén egy és ugyanaz. A pillangó törékeny, rebbenő, megfoghatatlan – ahogy a lélek maga. A pillangó történetében ott van a lélek fejlődésének története is.
A pillangó az átalakulás művésze. Életének első szakaszát hernyó képében tölti, a földhöz, fához kötődve, érezve maga alatt mindig a talaj, az alátámasztás biztonságát. Kis távolságokat jár be, keveset lát a világból, lényegében csak a testét fejleszti, táplálja. Életének ezen formája szükségszerű, nem megkerülhető vagy kihagyható, éppen ezért számára nem büntetés hernyótestben élni. Hernyó létének vége, a halála – a bebábozódás. Mozdulatlanul, begubózva, visszavéve energiáit a külvilágtól – várakozik. Nem tesz semmit. Rábízza magát a természetre, a pillangó-sorsra. Hogy azzá lesz, amivé kell lennie. És azzá lesz. Ahogy feléled és szárnyal, olyan perspektívák nyílnak meg előtte, melyek korában nem voltak adottak számára. Eltávolodik mindattól, ami volt. Eltávolodik, de nem felejt. Ahogy korábban már hordozta a pillangó identitás lehetőségét, úgy ebben az új állapotában is megőriz valamit hernyó létének állomásából. Emlékezik.
Ebből következően a pillangó sokszor a halál, az elmúlás szimbóluma is. A mitológiában Hüpnosz álomistent ésTanatosz halálistent is gyakran pillangószárnyakkal ábrázolják. A mesék, mondák pillangószárnyú tündérei a kecsesség, báj és a női varázserő szimbólumai.
De lehet a csapongó és csapodár, mégis visszatérő szerető jelképe, no meg persze a reménytelen vágyakozásé. Éppen a szerelem pillanatnyiságát, illékonyságát mutatja meg, a két szó hangalakjának közelségén keresztül is. Jóska és Zsuzsika szerelme éppen attól tragikus, mert megmutatja, ha egy szerelem nem házassággal, akkor halállal végződik. Persze felfoghatjuk a Pillangó zárlatát más módon is: Jóska és Zsuzsika szerelme épp azért őrződik meg, mert nem lesz belőle házasság, és a két fiatal átléphet abba a tündérországba, ahol egymás iránti szerelmük örökre megmarad.
 

A leporello elkészítésekor felhasználtunk szemelvényeket Szilágyi Zsófia: Pillangók, nimfák, maszkák – Móricz Zsigmond: Pillangó című tanulmányából.

Gyökössy Zsolt színpadi változatát első ízben 1956-ban játszották Kecskeméten. Az azóta eltelt majdnem hatvan évben mindössze kétszer került nyilvánosság elé. Móricz Zsigmond Színházbeli bemutatója az adaptáció negyedik megmérettetése, egyszersmind tisztelgés az „ősmű” Pillangó135 éve született szerzője előtt.