Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Szinetár-Bereczki vesszőfutása
2012. augusztus 20. 12.20 | zoldi.laszlo
Olvasom, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán megkérte a nyilvánosság képviselőit: az újságírók hagyják végre őket békében elválni. A közlemény azért lepett meg, mert nem is tudtam, hogy összeházasodtak. Tudtam, hogy van egy szép és jó hangú színésznő, és van egy magas, vörös hajú fiatalember, akit tehetségkutató verseny zsűrijében láttam. Lelkifurdalásom támadt a tájékozatlanság miatt, ezért megnéztem a szöveg forrását, a közösségi oldalt is. Bár ne tettem volna.
A tízsoros közleményben négy helyesírási hibát találtam. A szétváló pár nemes egyszerűséggel leakizza a közönséget, amelyet ráadásul az összetett mondat második részével többes számban kapcsol össze (a „közönség, akik”). Ezért aztán kiderül a jobb sorsra érdemes nézőtáborról, hogy „voltak”, továbbá, hogy „tájékoztatjuk őket”. Fölfedeztem két vesszőhibát is. Úgy rémlik, a színészek egymástól függetlenül olyan iskolába jártak, ahol nem tanították meg őket arra, hogy az ’és’ elé nem kell vesszőt tenni, ha két mondatrészt köt össze. Ettől még jól énekelhetnek és táncolhatnak, persze, de a fogalmazást másra kellett volna bízni.
Ki tudja, talán bízták is. Megszívlelendő kérésükhöz ugyanis fenyegető mondatot fűzött az ügyvédjük. Figyelmezteti az újságírókat, hogy „valótlan tartalmú, avagy sértő híradásokat ne tegyenek közre”. Inkább közzé - közre adni szoktak, ezt azonban csak mellékesen teszem szóvá. Fontosabb, hogy a vagyra ugyanúgy vonatkozik a szabály: ha két mondatrészt választ el, akkor nem kell kitenni elé a vesszőt. Vagyis ’valótlan tartalmú vagy sértő híradásokat’ kellett volna írni. Mellesleg az eredeti ’avagy’-ból azért kellett volna kispórolni az ’a’-t, mert a ’tartalmú’ magánhangzóval végződik. Olvashatóbb és kimondhatóbb a mondat, ha a magánhangzó után mássalhangzó következik, így kerülhető el az a fránya magánhangzó-torlódás.
Másfél évtizede, válás után lakást vettem. Kiköltekeztem, és az átírást szerettem volna minél kevesebb pénzből megúszni. Ajánlottak egy olcsó ügyvédet, aki a tízemeletes panelház legfölső emeletén fogadott, szemétlerakóból átalakított irodájában. A szedett-vedett bútorok között, a szúrágta íróasztalon azonnal lepötyögtette a szerződést, amelyben vagy harminc helyesírási hibát találtam. Pironkodva kértem tőle elnézést, de értse meg, újságíró-szerkesztőként nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen szöveggel házaljak a hatóságoknál. Rám nézett, és szomorúan kérdezte: „Nem vette észre, hogy kinél jár? Mit várt egy zugügyvédtől?”