KulturSzalon

Itt is szürke az aszfalt.
Szürke az égbolt,
szürke az idő múlása.
Olykor a nappal
felragyog az öröm
- de itt sem állandó.
Apró sugár csupán,
felderengő boldogság képzete.
Hiába hagytál hátra
országot, időt, megszokást,
a világod benned él
hoztad magaddal
merengésed-magányod.
Most nem fáj
csak falakat emel,
tartást ad,
eltompít.
Nem hagyod érezni magadnak
hogy a szeretet itt sem ér el.
Ezért hát oly sok ezer kilométer?
Most szebbnek tűnik az otthoni.
Ha hazaérsz, fordítva lesz.
Miért nem leled a helyed?
Amit kell, miért nem éled meg?
Lásd a jót, mert ha már
a kiút is kiutat kíván
mikor lesz megállás?

Fázol – nem csak kívül;
a lelked is reszket.
De nem hagyod
a szeretetet
beköltözni
pedig adják.
Mintha nem lenne már
képességed
a boldogságra…

Nagy Melinda verse

2012. április 04.