Ahogy az elmúlt években, ezúttal is minden várakozást felül múlva alakultak a Móricz Zsigmond Színház látogatottsági és bérleteladási adatai.
„A Krúdy kamaraszínpadi bérletek számát illetően azt hittük, már nem lehet tartani a növekedés ütemét, de a nézőink, ezúttal is ránk cáfoltak – mondta Kirják Róbert, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója azzal kapcsolatban, hogy az idén 15 százalékkal nőtt, 3 év alatt pedig közel megduplázódott a Krúdy kamaraszínpadi bérlettel rendelkezők száma.
2019-ban felnőtt bérleteseink, a tavalyi év rekordjához képest, még 94-gyel lettek többen. Nagy örömünkre, 7 százalékkal emelkedett az ifjúsági bérletesek száma is. Társulatunk közel 111 000 fizető néző előtt játszott, mely az előző évhez képest 6 százalékos emelkedést jelent. A nettó jegybevétel 20 százalékkal emelkedett a tavalyi 20 és a tavalyelőtti 30 százalékos növekedés után. Szinte minden bemutató nagy közönségkedvenc lett, de az Oscar végig hódított az évben, a Nagyszínpadon és a Krúdy Kamarában összesen 32 teltházas előadáson.
„Én Európát már nem tartom semmire. Mert vagy háború lesz, vagy egész Európa elsüllyed az embertelenségben.” – írja Ödön von Horváth (1901-1938) nem sokkal szerencsétlen halála előtt, még az Amerikába való emigrálását tervezgetve.
Az osztrák-magyar író egyik legsikeresebb drámájában, a Mesél a bécsi erdőben egy széthulló és útját nem találó társadalom panoptikumát festi meg. Gazdagon megrajzolt karakterei kisemberek, nyárspolgárok, akik e zűrzavaros időben kétségbeesetten próbálnak kapaszkodni valamibe: veszélyesebbnél veszélyesebb ideológiákba, egy megszépített múlt vagy egy reményteljes jövő illúziójába, és legfőképpen embertársaikba, egymásba. Ám ez az összekapaszkodás, ahelyett, hogy segítségükre lenne, örvényszerűen rántja őket egyre mélyebbre a hazugságokban és öncsalásokban. Közben a háttérben egy gramofon végig a Kék Duna keringő boldog dallamait játssza, de ez is inkább már csak egy szebb napokat megélt világ haláltáncának aláfestő zenéje. Horváth kegyetlenül pontos képet ad koráról, igyekszik jókedvvel és humorral szemlélni kortársait, de kezei alatt sokszor akaratlanul is tragikus történetek születnek. „Minden mindig egyre jobb lesz” – mondja egy karakter Horváth másik nagysikerű drámájában, a Kasimir és Karolinében. Lehet, hogy ennek pont a fordítottja az igaz?
A kubai Carlos Celdrán rendező, író, színház igazgató üzenetét olvassák fel világszerte március 27-én a színház világnapja alkalmával az előadások előtt a színházakban. A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára.
A mai napon, 2019. február 6-án éppen 125 éve, hogy a Móricz Zsigmond Színház Alpár Ignác tervezte épülete megnyitotta kapuit. A klasszikus stílusban megépült teátrum építését Somogyi Gyula, a város első közjegyzője kezdeményezte, aki saját telkét ajánlotta fel az építkezés helyszínéül, de Riszdofer János már 1869-ben így nyilatkozott: „"... régi közóhajtás sürgető szavára e város előrehaladásának és népe művelődésének gyámolítása céljából, egy e helyütt létesítendő állandó magyar színház eszméjét karolja fel a tanács.” (Korábban nem volt a városnak állandó kőszínháza, az előadásokat a korban népszerű, ún. „nyári színkörökben” tartották.)
Ma délelőtt elkezdődött a Móricz Zsigmond Színház Kalucsni című előadásának próbafolyamata.
A mások élete… Történik valahol Erdélyben, nem sokkal a rendszerváltás előtt - de megtörténhetne bárhol, bármikor, bárkivel. Egy velejéig romlott, megnyomorító rendszer, ahol üldöző és üldözött, megfigyelő és megfigyelt láthatatlan kötelékekkel tapad egymáshoz, és minden nap, minden percben megmérettetik, ki a bűnös, ki az áldozat. Egy tipikus (magyar) értelmiségi család egyre súlyosabb kompromisszumokra és döntésekre kényszerül, csak hogy megszerezze a hőn áhított kivándorló útlevelet. De az ördöggel kötött alkuknak ritkán szokott jó vége lenni - az embertelen és arctalan mechanizmust csak ideig-óráig lehet kijátszani… A kérdések viszont velünk maradnak: szabad-e egész emberségünket áruba bocsátani a remélt jobb életért? Társunkat, saját vérünket, önmagunkat? Meddig ér, és mit igazolhat a félelem? Saját bűneink, árulásaink, elől hová tudunk kivándorolni?
Bertrand Barnier egyszerű párizsi szappangyáros. Van némi, az évek során összegyűjtögetett vagyona, egy kissé kissé sznob, kissé házsártos felesége, nagyon elkényeztetett lánya, minden lében kanál szobalánya - és van egy titokzatos sofőrje, aki… De erről majd később. Ám egy szép napon ez az egész jól felépített élet Barnier úr fejére készül omlani. Felkeresi egyik alkalmazottja, aki elsikkasztott pénzekről és teherbe ejtett lányokról zagyvál, meglátogatja egy ifjú hölgy, aki a lányának adja ki magát, és állítólag szintén terhes. A kényelmes otthon pillanatokon belül bolondokházává változik, ahol senki nem az, akinek látszik, gyémántok és bugyik zuhognak elő különböző táskákból, az őrületnek pedig csak nem akar vége szakadni… És kicsoda az az Oscar, akit mindenki keres? Egyáltalán, hol van?
Minden idők egyik legsikeresebb vígjátéka érkezik ebben az évadban a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadára. Adott egy középosztálybeli házaspár, akiknek – láss csodát – van egy kis problémája. Pierre, a férj, ezen kívül beszerez egy jól fejlett hexensuszt, és egy szellemileg kissé visszamaradott, testiekben annál fejlettebb szeretőt… Adott egy szigorú és határozott adóellenőr, kollektív rémálmaink visszatérő szereplője, és neki is megvannak a maga kis titkai… Amiket a legkevésbé sem szeretne semmilyen ellenőr kezében viszontlátni. És adott egy vacsora, ahová elhívnak egy kívülállót, afféle udvari bolondot, mulatságos lúzert, akinek elszólásain jót lehet majd röhögni… Vagy mégsem?
A tegnap esti Gyilkosság meghirdetve című előadásban Miss Marple nyomozásai mellett arra is fény derült, hogy Munkácsi Anita (Filipa) a napokban ünnepelte születésnapját.
Ebből az alkalomból Nagyidai Gergő társulatunk művésze (Munkácsi Anita férje), és az előadás közönsége - mint beépített statiszták - közösen köszöntötték Anitát álló tapssal, lufiesővel és a ’Boldog születésnapot’ című dal is elhangzott.
„Remélem, nem késtem el. Mikor lesz a gyilkosság?”
Chipping Cleghorn, az idilli és meglehetősen álmos kis angol falucska lakói minden nap megkapják a helyi újságot is jellegzetes angol reggelijükhöz. Eddig minden rendben is lenne, de ama bizonyos napon a ham and eggs és véres vese mellé szokatlan újsághír társul: mindenkit meghívnak október 27. estéjére, a Little Paddocksba, egy gyilkosság nyilvános elkövetésére. Vajon mit jelent mindez? Baljós hangulatú fenyegetést? Egy kis borzongással fűszerezett vacsorát? A népszerű „Ki a gyilkos?” társasjátékot?
„Csak sodródunk a vad, nyílt óceánon, és nincs utunk semerre.”
Az a skót darab, melynek egy régi színházi babona szerint a címét sem lehet kiejteni, nehogy az alkotók maguk ellen ingereljék a Gonosz erőit, Shakespeare legrövidebb, egyben egyik legtalányosabb műve. A hatásos politikai krimi és pszicho-thriller teljes kelléktárát felvonultató dráma voltaképpen erkölcsi választásainkról, a bennünk élő szenvedélyek és morális tudatunk közti harcról, gyenge ellenállási kísérleteinkről és sorozatos elbukásainkról szól. A bűnnel való találkozást, a bűn elkövetésének különböző stációit ragadja meg. Macbethet a mese szerint három boszorkány ejti csapdába, és jelöli ki számára a végzet - minden emberre leselkedő - hármas útját: a hatalomvágy kísértését, a tett utáni lelkifurdalás terhét, a tehetetlenség vergődését, mely végül a teljes megsemmisüléshez vezet.