Kiss Marit, Kristán Attilát és Mészáros Tibort jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 29-én az országos színházi évadnyitón a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2015. május 29-én tartotta évadzáró társulati ülését. Idén rendkívüli volt az esemény. Dr. Tasnádi Csaba igazgató-főrendező miután értékelte a múlt évadot búcsút vett a társulattól, ugyanis július 1-jétől Schlanger András váltja majd az igazgatói székben.
Idén nyolcadik alkalommal adják majd át a 2008-ban alapított Kaszás Attila-díjat, amellyel az évadban kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó és a társulaton belül jelentős közösségépítő szerepet vállaló színművészt jutalmazzák. Odaítélésről nem zsűri vagy kuratórium dönt, hanem a színészek maguk közül választják ki a legalkalmasabbnak tartott kollégát.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház emeleti galériájában az elmúlt néhány évad produkcióiból készített díszletmakett kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.
Meghívást kapott a Móricz Zsigmond Színház Tetkó című előadása a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF programjába. Lénárd Róbert drámájának ősbemutatóját 2014. novemberében Tasnádi Csaba rendezte. A szereposztás estéről-estére változik ugyan, de a játékban részt vevő művészek ugyanazok: Varga Norbert, Gulácsi Tamás, Lakatos Máté, Varga Balázs, Puskás Tivadar, Gyuris Tibor, Kosik Anita és Bende Kinga.
Ljudmila Ulickaja komédiájában a lustaság, a teszetoszaság, a tehetetlenség a legfőbb erő – azaz a szereplők életének megrontója, a közönség jókedvének motorja. És ha ebben a vígjátékban bizonyos figurák és elemek ismerősnek tűnnének – nos, az egyáltalán nem a véletlen műve... Volt egyszer valahol, a nagy Oroszországban egy messze földön híres kert. Cseresznyefáinak csodájára jártak. Aztán az egészet megvette egy bizonyos Lopahin, és onnan kezdve más lett az élet. Ennek a Lopahinnak a leszármazottai aztán sok mindent átéltek – miközben a birtok csak pusztult és pusztult…
Minden érdeklődőt szeretettel várna 2015. május 8-án, pénteken este 6 órakor a Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójába, Makk Károly Szeretni kell című könyvének bemutatójára. A rendezvény ingyenes, regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékukat telefonon vagy a szervezes@moriczszinhaz.hu e-mail címen jelezzék.
"Egyre többet ér az, ami elmúlt és még többet az, aki mi magunk vagyunk."
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 2015. április 25-én, szombaton 19 órától mutatták be a SZIBÉRIAI CSÁRDÁS című zenés romantikus játékot a Nagyszínpadon.
Kálmán Imre és Müller Áron, a Csárdáskirálynő szerzője és első karmestere a premier kirobbanó sikerét ünnepli egy éjszakai lokálban, miközben Mizzit, az est ünnepelt primadonnáját és nem mellesleg Áron szerelmét a monarchia hadseregének tábornoka ostromolja kitartóan. Miután a lány egyértelművé teszi, hogy részéről ez nem lehet több ártatlan flörtnél, a magas rangú katona rendkívüli behívóval juttatja riválisát az orosz frontra. Mizzi vöröskeresztes nővérként járja be az európai hadszíntereket, hogy végül egy szibériai hadifogolytáborban találja meg kedvesét, akiben mindvégig Kálmán Imre halhatatlan zenéje tartotta a lelket…
Minden érdeklődőt szeretettel várna 2015. május 8-án, pénteken este 6 órakor a Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójába, Makk Károly Szeretni kell című könyvének bemutatójára.
A 2014/15 évad utolsó bemutatójához érkezik május 9-én a nyíregyházi színház. Ljudmila Ulickaja Orosz lekvár című komédiáját mutatják be Koltai M. Gábor rendezésében. Koltai munkáiban még nem csalódtunk, ezért bátran ajánljuk az előadást, ahol a lustaság, a teszetoszaság, a tehetetlenség a legfőbb erő – azaz a szereplők életének megrontója, ami a közönség jókedvének motorja.