Katica, a heilbronni kovácsmester egyetlen leánya megbabonázottan követi kedvesét, Sugár grófját szerte a birodalomban, mióta az először betért hozzájuk a lovát megpatkoltatni. Apja a megmagyarázhatatlan vonzódást ördögi praktikának véli, és feljelenti a grófot a vésztörvényszék előtt. Maga Vihar Friderik is értetlenül áll a dolog előtt, hiszen ő meg Thurneck Kunigundáért lelkesedik, és készül őt feleségül venni. A bírák az eredménytelen szembesítések és ködös visszaemlékezések után a döntést a szokásos istenítéletre bízzák…
Tekintsék meg a Móricz Zsigmond Színház februári műsor ajánlóját. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megrendezik a Táncfarsangot február 1-7 között, melynek előadásait a műsortervben találják.
Pregitzer Fruzsina önálló esttel készül Mécs László költő 120. születésnapjára. A bemutató előadásra A bemutató előadás technikai okok miatt elmarad. Az est egy későbbi időpontban kerül megrendezésre, melyről időben tájékoztatjuk Önöket! Megértésüket köszönjük!
További két bemutatóval készül még a színház a hónap végén. Az egyik Kálmán Jenő Sicc c. mesés kalandjátéka, Tasnádi Csaba rendezésében. A másik előadás a Móricz-hetek rendezvény sorozathoz kapcsolódik. Móricz Zsigmond egyik legszebb regényének adaptációját a Pillangó c. szerelmi történetet, Szabó K. István rendezésében tekinthetik meg a Nagyszínpadon.
2015. január 29. és 30. között drámaíró versenyt rendez a Móricz Zsigmond Színház. A Móricz-hetek eseménysorozat egyik legnagyobb attrakcióján Egressy Zoltán, Forgách András és Pozsgai Zsolt a felkért szerzők. Ők írnak a kisorsolt Móricz-novella címe alapján új, magyar egyfelvonásos darabokat az éjszaka leforgása alatt. Az elkészült három darabot a verseny másnapján, 2015. január 30-án, egy nap alatt viszi színre Bodolay Géza, Harsányi Sulyom László és Keszég László a színház társulatának szereplésével.
A kamasz Davey, Kistomi, a fekete macska szétroncsolt tetemével rohan be Donnyhoz, Padraic, a hangyás terrorista apjához.
Kistomi, Padraic legjobb barátja már gyerekkora óta, ezért nem lehet csak úgy közölni vele a rosszhírt, mert rögtön hazarohanna, és kivégezné őket. Davey és Donny cselt eszelnek ki: egy másik macskát állítanak Kistomi helyére, aki ugyan narancssárga, de cipőkrémmel talán hiteles fekete macska válhat belőle. A terv bedől. A hazatérő Padraic azonnal átlát a szitán. Bosszúja nem várat sokáig magára...
Az új évben is minden színház kedvelőt szerettel várnak a Móricz Zsigmond Színházban. Két bemutatóval indul az év. Január 10-én Martin McDonagh ALHANGYA című abszurd komédiát láthatjuk Csiki Zsolt rendezésében, valamint Heinrich von Kleist TŰZPRÓBA AVAGY A HEILBRONNI KATICA című történelmi lovagdrámát Keresztes Attila rendezésében láthatják.
2015. január 4-én a Móricz Zsigmond Színházban immár második alkalommal került megrendezésre a Vízkereszti Gyerekjárás.
A Móricz-hetek eseménysorozathoz kapcsolódva a vidám program ezúttal a 20. századi eleji falusi népszokásokhoz kötődött. A Sóstói Múzeumfalu munkatársai téli gyerekjátékokkal készültek: lehetett rongylabdát, csutkababát, csutkavárat, ördöglakatot, csuhészitakötőt készíteni. A kisebb-nagyobb látogatók célba dobtak, és részt vettek a Dubrovka Tamara és Kertész Zsolt által tartott népi táncház foglalkozáson, valamint a zenés foglalkoztatón, ami Kosik Anita és Sirkó Eszter közreműködésével zajlott.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 2015. január 13-án, kedden 19 órától bérletszünetben tekinthetik meg A HABOZÓ TÜRELMETLEN – Egy kamaszlány bolyongásai a szerelem kertjében című előadást a MŰvész Stúdióban. Az előadásra mindenkit szeretettel várnak.
Móricz-korabeli játszóház a Móricz Zsigmond Színházban!
Immár második alkalommal várjuk az érdeklődőket rendkívüli családi napra 2015. január 4-én 10:00 és 13:30 között.
A Móricz-korabeli játszóházban megelevenednek majd a XX. század eleji gyerekjátékok és kézműves foglalkozások. Lesz kukoricafosztás, csuhébaba-készítés, csutkavár készítés, csutkababa-készítés, rongylabdakészítés, papírbárány-készítés, ördöglakat-készítés.
2014. december 16-án, kedden Fellinger Domonkos és Illyés Ákos a Zay Anna Egészségügyi és Informatikai Szakközépiskolában jártak a 11/b. osztálynál. A két színész a jó hangulatot egy kis asszociációs foglalkozással alapozta meg, amellyel Móricz Zsigmond életét közelítették meg játékos formában.
Megemlékezve Móricz Zsigmond születésének 135. évfordulójáról, a Kelet-Magyarország és a Móricz Zsigmond Színház közös novellaíró-pályázatot hirdetett. A novella témája szabadon választott volt, a pályázat az írások kezdő és utolsó mondatát határozta meg, amelyek Móricz Zsigmond naplóinak című publikálás előtti, harmadik kötetéből kerültek kiválasztásra. A pályázat, amelyre 33 írás érkezett, 2014. december 11-én éjfélkor lezárult.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Teátrum MŰvész Stúdiójában kerül sor december 17-én 17:00 órakor. A nyertes pályaműveket a színház művészei olvassák majd fel.