Buda Ferenc Kossuth-díjas költőt választották az idén 21 éves Magyar Versmondók Egyesülete tiszteletbeli elnökének a szervezet tisztújító küldöttközgyűlésén. Buda Ferenc a Hetek költői csoportosulás tagja, a hét évvel ezelőtt elhunyt, szintén ehhez a körhöz tartozó Bella István Kossuth-díjas költő utódja lett. Kiss László elnök és Lutter Imre ügyvezető elnök is egyhangúlag kapott bizalmat újabb négy évre.
Helyszín: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, Bessenyei tér 13.
Időpont: 2013 április 27.
Kezdés: 18.45
A Móricz Zsigmond Színház tisztelettel meghívja Z. Erdei Anna „Versképek” című kiállítására, 2013 április 27.-én, szombaton 18.45 órai kezdettel.
Az Anna Karenina premierje és a Magyar Költészet Napja alkalmából rendezett grafikai tárlatot dr. Tasnádi Csaba igazgató-főrendező nyitja meg. A kiállítás helyszíne a színház emeleti galériája.
Egy egész város készül köszönni és mosolyogni április 26-án, pénteken Nyíregyházán. A turisztikai szezon nyitányaként egy olyan családi napon vehetnek részt a nyíregyháziak és a városunkba érkező vendégek, ahol a figyelem középpontjában a mosolygás, a virágok, a tavasz és az egymásra való odafigyelés áll. Azért, hogy ez igazán jól sikerüljön, a Kossuth téren egész nap színes programok várják az érdeklődőket.
TRAMBULIN, FÉNYEK, „DUPLATEMPÓ”, RAP ’N ROLL: HEGY' 2013, AHOL A STÍLUSOK TALÁLKOZNAK
„AZ IGAZI ARCOD” CÍMMEL MEGSZÜLETETT AZ IDEI FESZTIVÁLIDÉNY IGAZI DALA A HEGYALJA TÁMOGATÁSÁVAL
A tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál nem csak a látogatókra gyakorol mély hatást: az igazi nyárindító fesztivál rezidens bandái különleges meglepetéssel készültek a Hegy'-re. Valódi alternatív „supergroup” állt össze: a Subscribe zenekar két oszlopos tagja, Csongor Bálint és Horváth Attila „Az Igazi Arcod” című szerzeményéhez az Anna & The Barbies és az Irie Maffia énekesnői, valamint a Hősök és a Brains géppuska-szájú frontemberei is csatlakoztak. Minden együtt van ahhoz, hogy az igazi arcok az igazi fesztiválra hangoljanak. A Hegy’ig már csak 70 nap van hátra, a jegyvásárlásra közel féláron pedig április 30-ig alig két, itt az idő: mutasd „Az Igazi Arcod”.
Az egészséges emberek el sem tudják képzelni milyen lehet az az érzés, amikor egy hallássérült nem kapja meg egy színházi előadástól azt az élményt, ami az ép emberek számára természetes. Ezért jött létre az a kezdeményezés, miszerint a hallássérültek számára jelnyelvi tolmács segítségével előadott darabokat mutatnak be.
Ilyen jelnyelvi tolmácsolt színházi előadás volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a Fekete Péter című zenés vígjátékot tekinthették meg a hallássérült nézők. Szabó Ildikó Szilvia jelnyelvi tolmáccsal beszélgettünk.
Idén második alkalommal rendeztek a költészet napjára nagyszabású vers- és prózamondó versenyt a nyíregyházi Bencs Villában, amely egyfajta találkozási csomópontja lett a középiskolás verselőknek. A tavalyi program sikerén fellelkesülve ez évben még színvonalasabb előadásokkal neveztek be a versenyzők mind a megyeszékhely tanintézményeiből, mind Szlovákia, Románia vagy Ukrajna magyar lakta városaiból.
Kétórás, zenés versszínházi műsor közepette osztotta ki idei díjait a Költészet Napja alkalmából a Magyar Versmondók Egyesülete Tatabányán, a Vértes Agórájában. A jubileumi József Attila X. országos vers-, énekelt vers és prózamondó verseny gáláján felléptek Zalán Tibor és Jász Attila József Attila-díjas költők, Mohai Gábor, Lutter Imre, Gerendás Péter és Tóth Zsóka Radnóti-díjas előadóművészek is, a két utóbbi alkotó rangos kitüntetést vehetett át.
A Móricz Zsigmond Színház és a Mustárház kapcsolata több évre nyúlik vissza. Minden évben a Költészet Napja alkalmából a színház színművészeinek előadásában verseket hallhat a közönség a Mustár Rádióban 24 órán keresztül. Ennek az együttműködésnek a részeként jött az ötlet, hogy idén ezt a napot egy CD-vel is emlékezetessé tehetnénk.
A belvárosi forgatagban a járókelők a versmondók nyakába borultak. A Vértes Agórájában tömeg gyűlt össze közösen elmondani József Attila Április 11. című versét. Tolongtak az érdeklődők a Weöres Sándor költészete által ihletett kiállítás megnyitóján. A Sebő-együttest vastapssal jutalmazta a telt házas közönség, és megkezdődött a jubileumi József Attila X. Országos vers-, énekelt vers és prózamondó verseny. Mindez Tatabányán, A Vértes Agórája, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Magyar Írószövetség, a Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet és a József Attila Megyei Könyvtár társszervezésében.
A Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár közösen „Olvasd, értsd, add elő!” címmel, szövegértési és előadói versenyt rendezett középiskolások számára a költészet napja alkalmából. A megmérettetésen résztvevő diákokat Dr. Kührner Éva a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatónője, Horváth Sebestyén Sándor színművész és Kiss Anna, a Mustár FM képviseletében zsűrizte.