Nem nyitott könyvként ragyognak lapok,
belső kapcsolati pecsétje rajta ok s titok.
Elásva mélyén lelkedben, vágypalástban,
neked van tudom, érzem, de nem láttam.
Kevés reá ember aki méltó őrzője legyen,
ezért van sok titok lakat alatt a szíveken.
Képlékenyen földköpenyen jelen,
hegyezőm nem zab, nemes acél.
Teremtői porból sárosan velem,
kiradírozhatatlanul nemes a cél.
Megkönyökli asztalát terítő rím,
írd a jelet osszad a lapot, veszed.
Sorok között hős kóborló ősi kín,
döntsd el kereszt vagy iksz lehet?
Ébredjetek ragyogni csillagok,
pörzsölve homályba hulljatok.
Irányt mutat ragyogó fényetek,
tévelygő vándorok feje felett.
Téveszmétekből ne ítéljetek,
glóriátlan világban itt lépdelek.
Ha sötét homályba vész az éj,
ki ölel, kivéd? Ki mondja ne félj?