Hullámok mossák át a sziklákat. Egy fiú a parton ül, bánatos tekintetét horogként lógatja a vízbe. A nyár sugarai a nyakát szurkálják. Lábujjaival rugdossa odébb az üresen tátogó kagylókat. Hamarosan apró vízisikló dugja elő a fejét a sziklák közül. Egy ideig nézi a fiút, majd megszólítja:
- Te biztosan unatkozó herceg lehetsz, ha ilyen nagyokat sóhajtozol - kezdi az állat, a fiú pedig ijedten ugrik fel a kövekről. - No nem kell ennyire megijedni, csak egy nyomorult sikló vagyok.
Aznap reggel ismét a ház recsegésére-ropogására ébred a lány. Szeme rögtön felpattan, gyorsan körülnéz a hajnali fénnyel kibélelt szobában. Az ágy előtt álló asztalból ki és beugrál a fiók, odakinn az előszobai vitrinben egymásnak koccan sok-sok porcelánangyal: néhány korábbi rengésből született repedés tovább szélesedik rajtuk, végül csilingeléssel hullnak le a hátukról a kis kerámia-szárnyak.
Lefesti a falut az álom. Lakatlan taktus sistereg a földutak felett, az Égi istállóban pedig kiengedik magukat a lovak a karámból. Az éjszaka gyapja: defektet kapott szívek dobogása peckeli az óramutatót, a szerelmesek összebújnak, és másolatot készítenek a holdról.
A gyermekeket már mindenhol paplan közé dugták. Egy szobában, ahonnan már kimazsolázták a fényeket, két kisfiú fekszik az ágyban. Az egyikük fejében álomképek pislákolnak, a másik még az ébrenlét felszínén imbolyog, akár egy kivilágított bója.
Néha kipillant az ablakon: az éj zománcát kiégették a csillagok. Távoli nyerítések gomolyognak a kéményekből szálló füstfelhők között. A falu horkolásától recsegnek-ropognak a falnak támasztott magányos létrák.
Évente egyszer elvitt vadászni az apám. Ilyenkor mindig távoli kürtszóra ébredtem, hajnalok hajnalán. Reszkető szemekkel néztem ki az ablakon, álmosan forgatva a fejemben a gondolatot, hogy tessék, ismét elrepült egy év. Majd máris húztam a cipőmet, felvettem egy kabátot, és elindultam, hogy felkeressem apámat, a Nagy Vadászt.
Megjelent Komor Zoltán második regénye, Az Égi istálló mely a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról ingyenesen letölthető.
Egy isten háta mögötti kis faluban sehogy sem akar véget érni a tél. De ez még csak a kisebbik baj: a falu fölött húzódik egy titokzatos szellemvilág, az Égi istálló, ahonnan ló képében érkeznek a démonok, hogy a legképtelenebb varázslatokkal keserítsék meg az általuk oly nagyon gyűlölt falusiak életét. Komor Zoltán a mágikus realizmustól a vad szürrealizmus felé fordult új kötetével, amely egyszerre olvasható elbeszélésgyűjteményként és kísérleti regényként is. Rémálomszerű vízió egy időn és dimenzión kívül eső helyről, ahol jóslatok miatt kínozzák a malacot, tejvámpír garázdálkodik a tehénistállóban, eldobott rozsdás vödrök hordják ki a gyermeket és semmi jót nem jelent nyerítést hallani az éjszakában.
A tavaly megjelent S. O. S. Elváltam! című regényemet nem csak elvált, vagy válni készülő nőknek ajánlom, hanem mindenkinek, aki szereti az olvasmányos, szórakoztató, hol humoros, hol torokszorító történeteket. A könyv megjelenése óta sokan megkérdezték már tőlem, hogy mennyi a valóságalapja a regénynek. Nos, jócskán van benne, de természetesen nem lennék író, ha nem bolondítottam volna meg egy kis fantáziával, ami az olvasók visszajelzése szerint lebilincselővé, letehetetlenné tette. A regény különlegessége, hogy a levelezés formát választottam, valamint nincs benne néven nevezhető szereplő.
Nagy örömömre a második regényem jelent meg a napokban az osztrák illetőségű Novum Kiadó gondozásában. Az eladott csecsemő című regényem teljesen más jellegű, mint a tavaly kiadott S.O.S. Elváltam! című. Mindkét regény sokáig lapult az íróasztalom fiókjában. (És ezt szószerint kell érteni, hiszen egyiket 10, másikat 15 éve vetettem papírra egy mechanikus írógéppel, és csak egy-két éve rögzítettem őket számítógépre.)
Nagyító alatt vizsgálgatod a tenyered, és hirtelen egy szörnyű háború közepében találod magad.
A fejvonal árkából katonák géppuskázzák a szívvonalban elsáncolt ellenségüket, akik ugyanolyan hévvel viszonozzák a tüzet.
Az életvonalban tömegével halottak: folyamatosan idehordják a fejvonal elesett katonáit.
A szívvonalban nem látni holttesteket, de egyre több csörgedező vérpatak képződik. Végül az emelkedő vér szintje átömlik a mellvéden, a hullámzó áradat bezúdul az életvonalba, és összecsap a fejvonal hulláival.
Mikor rájössz, hogy életedben valami, ami tartotta benned a lelket, ami vigaszt nyújtott, ami reményt adott, és te álmodhattál, véget ért, akkor egy pillanatra belehalsz ebbe az érzésbe. Mert nem lesz már ok a kilátástalanságban, ami arra ösztönöz, hogy kitarts, nem lesz perc, melybe áhítattal belemélyedhetsz, és nem lesz óra, mikor tudod, Ő még van. Még ha csak álmaidban lehetett is veled. Számíthattál rá a jövőben, a jelent pedig átvészelted.