Telihold fodrozódik az éjszakai víz sötét felszínén. Forró, nyári este. Az erdőszéli tó mellett fiatal lányok gyülekeznek, gyöngyfényű testüket pikkelyek borítják a ruha alatt. Postai bélyegek ezek. Kéken, zölden sárgán sorakoznak a hosszú combokon, a hason, a mellük domborulatán; ledobálják ruháikat, és amilyen gyorsan csak tudnak, úgy merítkeznek a vízbe, hogy a holdfénytörte hullámok lemossák róluk.
félrehajított cigarettacsikk, mely mint aprópénz gurul
a dérben gömbölyödő macskakövön vöröslik,
s álomra huny a parázs,
az idei karácsony utolsó fénye
alszik a város is
- térdeit kulcsolva, fejét önön ölébe hajtva figyeli zugait,
ó, a nagy gyerek, szemei fátyolban
üres padok, elhalt térgaléria
- Doktor úr, doktor úr, nem bírom én ezt már tovább! - hallgatom saját panaszomat kicsusszanni a számból, sőt, látom visszaverődni őket a falról. Mintha csak gumilabdák lennének, ugranak vissza ide az arcomba a doktor úr falon tartott, bekeretezett, nemes veretű diplomáiról. Az orvos pedig, az agyturkász, a lélekbúvár széttárja csak isteni karját: - Mit nem bír? Mit nem bír?
- Csodálkoznék, ha megértené - felelem, de azért belekezdek, hátha mégis. Rugalmas diplomái, amikről sorra pattannak vissza arcomba a kimondott szavak, problémák és nyűgök, némi reménysugarat jelentenek ezen a fáradt, esős téli délutánon.
- Jó napot, üdvözlöm, az ablakot jöttem beállítani. Merre találom? Ja, hogy erről van szó? Igen, igen, látom, a szomszédos bérház jön csak be rajta. Na, várjon egy percet, mindjárt beprogramozom! Nem akarok én személyeskedni, de szerintem is jól döntött, hogy új csomagra vált. Hány éve nézi már ezt a szerencsétlen bérházat? Nekem ez a fél perc is sok volt. De mutatom máris, milyen opciók vannak. Most figyeljen! Egyetlen gombnyomás, és máris egy park képét látja.
Pilinszky János költő, író 1921. november 27.-én született Budapesten. Értelmiségi családban született. A törékeny, érzékeny gyermeket nagynénjei gyámolították, akik Pilinszky Jánosra még felnőtt korában is erős érzelmi befolyással voltak. Verseinek egyik első értő olvasója testvére, Pilinszky Erika volt, akinek öngyilkossága (1975) jóvátehetetlen űrt hagyott a költőben, s talán szerepet játszott abban, hogy nem írt több verset.
Ezt az utat én választottam,
bár tudtam már akkor is, a semmibe vezet.
Nem kell, hogy elkísérj rajta, te máshova mész.
De most utoljára még nyújts felém kezet.
Állj oldalra, mostmár indulok!
Némaság kíséri utamat, s szólít:
"- Menj, várnak máshol, ne késs! "
S köröttem a táj már csak múltjával bódít.
A köd sejtelmesen gomolyog a roppant éjszakában. A vasútállomás fénykörén kívül egy másik világ kezdődik. Csak a szemközti, lepusztult kocsmából szűrődik ki a bambán kurjantgató élet. Itt ül, már egy fél órája a sínek mellett, a restinek hazudott vendéglátó-ipari egység zajait hallgatja, no meg, a saját szívverését. Nem tudja eldönteni, hogy a hidegtől vacog, vagy ez a szív akar kiugrani a helyéről.
Babits Mihály író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító, Szekszárdon született 1883. november 26.-án. 1901-ben érettségizett a pécsi ciszterci főgimnáziumban. A budapesti egyetem magyar–francia szakán tanult; az utóbbit csakhamar a latinra cserélte föl. Igyekezett megismerni a modern európai irodalmat, kivált a franciát és az oroszt. Ekkor már jó ideje verselt.