Egy gyönyörű vasárnapi hajnalon született. Kicsiny volt, töpörödött, ráncos bőrű. Felsírt, mellette mosolyogtak.
-- Olyan szép vagy, és annyira jó gyerek! – mondta később anya, majd magához ölelte.
-- Rossz fiú vagy, sohasem akarsz délután aludni! – korholta az óvó néni.
-- Rohadt egy kölyök ez, mindig letépi a virágaimat! – szólt a szomszéd bácsi...
Egy nap a falióra, egy bizonyos falióra, „aki” igazán nem különbözött falra függesztett társaitól, ki tudja, miért, ki tudja, hogyan, úgy döntött, hogy nagy szolgálatot tesz az emberiségnek, és megállítja az időt.
Áprily Lajos családi nevén Jékely. (Brassó, 1887. november 14. – Bp., 1967. augusztus 6.), költő, műfordító, több lap szerkesztője. Jékely Zoltán apja.
Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is.
"Most már megmondhatom, nem véletlenül ültem ide maga mellé. Mégiscsak gyorsabban megy az idő, ha az ember diskurál, amíg a vonatra vár. Meg aztán meg is dobban a szívem, amikor láttam, hogy magyar újságot olvas. Mert ki tudja, mikor beszélhetek valakivel magyarul, és beszélhetek-e egyáltalán. Az én koromban már semmiben sem lehet biztos az ember. Hatvan múltam áprilisban."
Katona József drámaíró, Kecskeméten született, 1791. november 11.-én. 1811-13-ban műkedvelő színészként, fordítóként és íróként részt vett a pesti színtársulat munkájában. 1813-tól jurátusként, az 1810-es évek második felében már jogi diplomájának birtokában pesti ügyvédi irodákban dolgozott. 1820. január 1-jén Pesten önálló irodát nyitott; november 3-án Kecskeméten al-, 1826. november 1-jén főügyésszé választották.
Késő októberi hideg futkos a márványkövek közt, a vastag kabát alól reszkető emlékezők gyufákat sercegtetnek, és gyújtják meg az áthűlt kezek között tartott mécses vékonyka kanócát. Hiába persze, a surranó szél mindegyre csak fújja el, mintha szülinapját ünnepelné ezen a beszürkült napon, halottak napján, és csak néha pihen pár percre, a temető előtt parkoló autók sorai közt lóbálva tétlenül lábát, töredéknyi időt adva újabb sercegésre. Majd huss, fújja újra, ahol éri, káromkodik is sok öreghölgy miatta, a gyufásdobozukat rázva, hogy igazán, a fene vinné már el.
A legkülönösebb az ajtók hirtelen távozásában az volt, hogy nem lyukat, hanem tömör falat hagytak maguk után - mintha még a lyukat is sajnálták volna tőlünk. Alighanem ez okozta szerte a városban a legtöbb kellemetlenséget aznap reggel. A kijutás csakis az ablakokon keresztül volt lehetséges, mivel azok maradtak. Köztudott, hogy az ablaknál nincs hűségesebb fajta. S ami még csak-csak kivitelezhető volt az alsóbb szinteken, feljebb már veszélyes, legfelül pedig már képtelenség lett volna: ugyan ki mászna ki az ablakon a harmadik emeleten. A lakók maradtak az ajtó nélküli szobákban, figyelték a rájuk meredő négy irgalmatlan falat, és sóhajtoztak lemondóan
Érsemlyénben született 1759.-ben az író, költő, szerkesztő. 1769–1777 között a sárospataki kollégiumban tanult. 1784-ben szabadkőművessé lett, Sáros és Abaúj megye táblabírája, Zemplén megye tiszteletbeli aljegyzője, majd Kassán telepedett le, ahol 1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal megalapítja Kassán a Magyar Museumot. 1790-ben Orpheus címmel maga adott ki folyóiratot.