Nyíregyháza szülötte. 2011. augusztus 20.-án szülővárosa posztumusz díszpolgári címet adományozott az írónak. Magyar tájak című művében pontos leírást ad a Nyírségben élő emberekről, az ott élő szokásokról, hagyományokról, a nyírségi tájról. Őszinte vallomást olvashatunk szülővárosáról.
Magam sem gondoltam akkor komolyan, még ha agglegény vagyok is. Ráadásul barátom - aki csupán két évvel idősebb nálam - rég elérte már azt a kort, amikor illik házasodni. Nincs is tehát semmi baj, mégis elkapkodottnak érzem én ezt a dolgot, voltaképp nem is ismeri jövendőbeli feleségét. Velem ellentétben persze, de hát én hogy is ne ismerném. Évekig sétáltam el azelőtt a kirakat előtt, ahol bizony ő volt közszemlére kiállítva. Mindennap jól meg is néztem magamnak. Ki hitte volna, hogy egyszer a barátom menyasszonya lesz belőle?
Esős keddi hajnal; a város felhúzott búgócsiga – lassú, döcögő fordulatokkal kezdi a műszakot. Bizonytalan járású még, akár egy, az éjszakai tivornyától szédelgő részeg. Józanodás – az első buszok az útra szaladnak, a falak mentén fekvő szeméthalmok szivárvány-tócsákba ázva folydogálnak végig a járdán: némi csempészett szín a fekete-fehér filmtekercsben, ezen az őszi reggelen, amikor esernyők kökörcsinjei nyílnak.
Az idős hölgy, miután meghalt, maga mögött hagyott egész spájznyi, látszólag üres befőttesüveget, amiben egykori csókjait őrizgette. Úgy sorakoztak a polcon ezek a valaha elcsattant meseszép csókok, mint palackba zárt szellemek, akik csak arra várnak, hogy dörzsöléssel végre előhívja őket valaki.
Az egyedül élő hölgy nyolcvankét évesen halálozott el, ágyban fekve, angyali békességben, az orvos pedig megkockáztatta, hogy álmában történt az eset. "De vajon milyen érzés lehet egy álomban meghalni?" - futott át az őszülő doktor fején, miközben a paplan alatt fekvő testet vizsgálta. "Vajon aki alva hal meg, örökre bezárva marad egy megkezdett álomba?"
- Te jó ég, mi van ebben a koporsóban? - kérdezte az egyik gyászhuszár a másikat, miközben haladt végig a ravatalozótól a nyitott sírig a temetési menet ezen a kora nyári, napsütéses délelőttön, nyomukban síró és lehajtott fejű emberekkel.
- Nem bírom tovább, meg kell állnunk. Átadom valakinek... Én tényleg átadom...
Egyedül maradtam szobám rejtekében.
Próbálok elmerülni egy lágy zenében.
Nem értem a szókat,
szívem dallamot nem kongat.
Légy hát enyém, édes csendvilág !
Telnek a napok, suhannak az évek,
közben egyet előre, kettőt hátra lépek.
Egy helyben toporgás. Nem erre vágytam,
szemeimmel régen fényes jövőt láttam.
Tele voltam álmokkal, mik lelkesítést adtak,
Terveim tőlük olykor új értelmet kaptak.
Erősítve lelkem, kősziklává váltam,
a szerencsétől már csak segítséget vártam.
- Uram, hová siet ennyire? Hisz kellő alaposság nélkül mérte csak fel a portékámat, mondhatni: futó pillantást vetett csupán rá, ahelyett, hogy részletesen megfigyelte volna, mit is lát. Persze, persze, írógép - gondolhatja, hogy volt már dolga ilyesmivel, és aki egyet látott, az mindet látta. Hogy vannak jobbak, vannak kevésbé jók, sőt, kifejezetten rosszak is, de működésüket és használatukat tekintve egyik épp olyan, mint a másik.
Kérem, ez itt mégiscsak más, mint a többi, már látott és ismert gépezet. Igazából annyira különbözik a többitől, hogy nem is lenne illendő írógépnek nevezni - hasonlóság ide, hasonlóság oda. Ez kérem, ejej, körülményes elnevezés, tudom én, de pontosabban megfogalmazni lehetetlenség lenne, szóval ez álmokat író gép. Úgy, úgy, látja, máris felszaladt a szemöldöke, ilyenről még nem hallott. Bizonyára arra gondol, hogy szépítgetem itt önnek az igazságot, megpróbálom becsapni. Pedig hát dehogy. Ezzel a géppel előre megírhatja álmait - se kevesebbet, se többet nem állítok.
Fürdőszobai tükörképként több szabad idővel rendelkezem, mint amennyivel szeretnék. Ezt sokan pozitívumként emlegetnék fel, elvégre nincs is annál jobb munka, mint amelyik temérdek szabadidővel jár, ám ha belegondolunk, mégiscsak hátrány ez, ha az embernek se előre lépési lehetősége, se kreatív kiteljesülése nincs a jelenleg végzett munkakörén belül; arról nem is beszélve, hogy se életcélja, se identitása azon kívül. De rögtön megmagyarázom.
Mint fürdőszobai tükörkép, az egyetlen kötelességem, hogy megjelenjek a fürdőszobában, a tükörben, amikor ügyfelem - egy külsőleg hozzám teljes mértékben hasonló férfi - betoppan a helyiségbe, és belekezd szokásos pepecs rutinjába - fogat és arcot mos, borotválkozik, vagy épp – s ez a legidegesítőbb mind közül - a pattanásait nyomkodja. Munkaköri leírásom meghatározza, mi is ilyenkor a feladatom: tökéletesen utánozni az ügyfél mozdulatait, reggeli, ködös tekintetét, s megfordulni és elsétálni, amikor ő maga úgy érzi végzett, és megfordul, és elsétál.