Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
A titok nyitja
2012. szeptember 16. 15.31 | zoldi.laszlo
Wisinger István írásban reagált tegnapelőtti jegyzetemre. A közismert tévéssel - akivel együtt írtunk tankönyvet - gyakran cserélünk eszmét, leginkább telefonon, de olykor a Facebook-on is. Most például azt fűzte A médiára lopott pénz című médianaplóhoz, hogy szerinte „Az akkori baloldal félt a ’saját’ sajtójától”.
Azt feszegettem, vajon mivel magyarázható, hogy 2002 és 2010 között a kormányhoz kötődő médiumok eljelentéktelenedtek, az ellenzéki helyzetben lévő Fidesz viszont erős médiabirodalmat alakított ki. A kérdésre nincs kiforrott válaszom, ahhoz belülről kéne ismerni a szocialista politikusok gondolkodását. Lehet, hogy féltek a „saját” sajtójuktól, bár ahhoz, hogy félhessenek, médiaszemléletre lett volna szükségük. Ilyesmivel nem találkoztam, azt azonban tapasztaltam, hogy politikusok lévén a médiát is hatalmi szempontból közelítették meg. Az elnökségben mindig az lett a médiafelelős, aki nem veszélyeztette a nagyok médiakapcsolatait. (Akié az információ és a vele együtt járó médiafelület, azé a párton belüli hatalom.)
Ketten fogalmaztak meg igényt a változtatásra. Hiller István még alelnökként, 2004 elején hozta szóba: ha a Fidesznek sikerült médiahálózatot kialakítania, akkor az MSZP-nek is szüksége van vele szorosabban együttműködő médiumokra. Aztán pártelnök lett, és ezt az elképzelését nem sikerült megvalósítania. Egyszer talán majd elmondja, hogy miért nem, annyi azonban bizonyos, hogy miután Gyurcsány Ferenc lett a miniszterelnök, csakhamar átvette tőle a pártelnökséget is. És az új kormányfő-pártelnök szintén föltette magának a kérdést, vajon mit kezdjen a kormány közeli médiumokkal. Arra jutott, hogy nem érdemes vállalni a hálózatszervezés erkölcsi árát: fekete, állami költségvetésből kiszivattyúzott, ahogy ő fogalmazott: „lopott” pénzből fizetni a szociálliberális médiumok veszteségeit.
Fogalmi tisztázatlanság körül keresem a titok nyitját, a ’szociálliberális’ kifejezés ugyanis értelmezhetetlen a média szempontjából. A szocialisták számára kötelező szociális gondolkodás azt jelenti, hogy valamit vagy valakit akkor is támogatni kell anyagilag, ha nem képes megtermelni az életben maradásához szükséges javakat. A szabaddemokraták számára kötelező liberális gondolkodás pedig azt jelenti, hogy valamit vagy valakit ki kell tenni a piaci értékítéletnek: ha életképtelennek bizonyul, akkor nem kár érte. Az ellentmondás végighúzódik az MSZP-SZDSZ koalíció kormányzásán. Miért éppen a médiagyakorlatot ne jellemezte volna?