Jelenlegi hely
2011 augusztus 20. Önkormányzati ünnepség Nyíregyházán
Nyíregyháza megyei Jogú Város Önkormányzata nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István király tiszteletére 2011. augusztus 20-án 17.30-tól ünnepi megemlékezést szervez.
A közel egy órás rendezvény helyszíne városunk főtere, a Kossuth tér.
A műsor a Himnusz közös eléneklésével kezdődik, melyben közreműködik a Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével működő Pro Musica Leánykar.
Az ünnepi verset Szalma Tamás Jászai-díjas tolmácsolásában hallgathatja meg a közönség. /Illyés Gyula: Az új nemzetgyűléshez/
A rendezvényen Dr. Kovács Ferenc polgármester ünnepi beszéde után kerül sor az önkormányzati kitüntetések átadására.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése -135/2011. (VI. 30.) számú határozata alapján- „Inczédy György Életmű-díjat adományoz. 2011-ben kiemelkedően magas színvonalú tevékenységéért 1 fő részesülhet e kitüntető cím elnyerésében. A díj átadására az ünnepségen kerül sor.
Az augusztus 20-i önkormányzati megemlékezés része a „Nyíregyháza Város Díszpolgára” cím adományozása. A 134/2011.(VI.30) számú közgyűlési határozat alapján városunk fejlődéséért és felemelkedéséért, hírnevének öregbítéséért kifejtett eredményes tevékenységének elismeréseként városunk szülöttének, Krúdy Gyulának posztumusz ítélte oda a díjat a Közgyűlés.
Hagyományosan a város ünnepélyes kenyérszenteléssel köszönti Szent István ünnepét. Az új kenyér megáldása a történelmi egyházak közreműködésével történik.(Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség, Református Esperesi Hivatal, Görög Katolikus Egyház, Római Katolikus Egyház.)
Ezt követően az érdeklődők a nyíregyházi Phemius Együttes ünnepi műsorát hallgathatják meg. A helyi zenészekből álló zenekar tagjai közismert magyar népdalokat dolgoznak fel a huszadik századi zenei hagyományai alapján.
A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével zárul, szintén a Pro Musica Leánykar szereplésével.
A rendezvény megszervezésében és lebonyolításában közreműködik a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum.
A nemzeti ünnep estéjén a 20.00 órától, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon „Ó Szent István, dicsértessél” címmel az ünnepi táncműsor kerül bemutatásra a Nyírség, a Szabolcs és az Igrice táncegyüttesek produkciójában. Az előadás kedvezményes áron tekinthető meg (a belépő ára: 990 Ft).
2011-ben Nyíregyháza MJV vezetése úgy döntött, hogy bár nem kíván szakítani a hagyományokkal, de a város nehéz gazdasági helyzetére tekintettel idén nem lesz augusztus 20-án tűzijáték Nyíregyházán.











