Jelenlegi hely
2011. szeptember 3. szombat - programok

A budapesti Orlai Produkciós Iroda előadásában tekinthetjük meg Peter Pavlac, DOLCSAJA VITA című szatírjátékát, 19:00 órától a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán.
Annak idején úgy nevezték: „a szovjet hercegnő”. Apja az akkori világ egyik legnagyobb hatalmú embere volt: Leonyid Brezsnyev, a szovjet kommunista párt főtitkára, a szovjet birodalom tényleges vezetője. Lánya, Galina a család fekete báránya volt: fiatal korától dacolt apjával, már húszévesen megszökött egy nála 20 évvel idősebb cirkuszi artistával, és évekig a cirkusszal járta a világot. Zabolátlan életéről legendák terjedtek: minden mennyiségben fogyasztotta a férjeket, a briliánst, a pezsgőt, de sosem menekülhetett el apja korlátozó hatalma elől, amely talán másként, mint a szovjet birodalom többi polgáráét, de az ő életét is megnyomorította.
Peter Pavlac pozsonyi író és dramaturg 2008-ban valóságot és fikciót ötvöző darabot írt Galina Brezsnyeváról. A műből készült előadást azóta is nagy sikerrel játsszák Pozsonyban. Idegen nyelvű előadását először Magyarországon engedélyezi a szerző. A színpadi változat Parti Nagy Lajos szövege alapján, a próbafolyamat közös munkájával jött létre.
„Kezdettől Csákányi Eszter hangján hallottam a mondataimat, hisz ezt a fajta tragikomikus, groteszk humort, szentnek és profánnak, fentnek és lentnek ezt a kelet-közép-európai keverékét Csákányi színészi anyanyelveként, senkihez nem hasonlíthatóan beszéli.”
- Parti Nagy Lajos -
A szatírjáték után kerül sor a DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGre, a Nagyszínpadon.
Zsűrielnök: MAKK KÁROLY, filmrendező
A színházi zsűri tagjai:
Páll Csilla középiskolai tanár, Nyíregyháza
Szinyéri Péterné restaurátor, Nyíregyháza
Tóth-Czakó Andrea könyvtáros, Nyíregyháza
Dr. Koppányi Artúr orvos, Nyíregyháza
A filmes versenyprogram zsűrijét az önként jelentkezők közül kisorsolt 15 néző alkotja.