Jelenlegi hely
Könyvbemutató Záhonyban

Augusztus ötödikén került sor Czap Ferenc „Az utolsó szavak” című, az Underground Kiadónál megjelentetett könyvének bemutatójára a könyvtár olvasótermében. A történet egy negatív utópia mely a harmadik, mindent elpusztító világégés utáni állapot víziója, és figyelemfelhívás arra hová vezethet a hatalomért és az anyagi javakért folyó állandó küzdelem. A szerzővel, akinek ez az első megjelentetett írása, Tóth Júlia beszélgetett, ezután a résztvevők is feltehették kérdéseiket egy kötetlen beszélgetés keretében. A novellából is meghallgathattunk egy részletet Cserpák Rita tolmácsolásában. Czap Ferenc beszélt a történet aktualitásáról, az alkotófolyamat örömeiről és nehézségeiről, valamint a megjelentetés folyamatáról. Elmondta azt is, már elkészült egy másik írással, amelynek megjelentetését jövő év elejére tervezi. Szeretettel várjuk, és reméljük azt is megismerhetjük majd egy hasonlóan jó hangulatú könyvbemutató keretében! A szerző megajándékozta a könyvtárat egy tiszteletpéldánnyal, amit természetesen ki is kölcsönözhetnek az érdeklődők.
Cserpák Gabriella
fotó: Pólyi Nikolett
