KulturSzalon

Liszt Ferenc rendkívül termékeny zeneszerző volt. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, melyek nagy részének eljátszásához rendkívüli technikai tudás szükségeltetett. Alkotásainak nagy része virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, mise. Összesen körülbelül 1400 művet komponált, a programzene lelkes támogatója volt. Zenei átiratokkal is foglalkozott, és a legbonyolultabb zenekari művekkel, mint például Beethoven szimfóniái, is megbírkózott.  Művei a világ minden részén elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak.

Zeneszerzőként a XIX. század úgynevezett radikális romantikus zenéjének képviselője, a berliozi programzene-elv folytatója és beteljesítője. Utolsó korszakának műveiben, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra és folytatásra a XX. században.

Zenei munkássága mellett meg kell említeni írásműveit. Liszt rengeteg esszét írt különböző témákról, mint például a  zeneszerzők társadalmi helyzete, műelemzések.. Ezekből az írásokból képet alkothat az utókor a korabeli Európa zenei életéről és annak társadalmi hátteréről. Az egyik legfontosabb esszégyűjteménye a De la situation des artistes… (A művészek helyzetéről…). Több írást jelentetett meg pályatársairól, ezek közül a Chopin-tanulmány (1852) a legjelentősebb. Weimari évei alatt több esszét írt Wagner és Gluck operáiról. A magyarországi cigányokról írt munkáját ( A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon) nem kis megdöbbenéssel és erős ellenérzéssel fogadták. Nem hallgatható el az a tény, hogy fiatalkorában Marie d'Agoult, majd Carolyne von Wittgenstein hercegnő csiszolgatta irodalmi alkotásait, nem egyszer önállóan, Liszt tudta nélkül is beleírtak a neve alatt megjelent írásművekbe. A legtöbb esetben az eredeti kéziratok elvesztek, ami megnehezíti Liszt saját munkáinak beazonosítását

Főbb művei közé tartoznak az A-dúr zongoraverseny (1839, 1849. 1857), a Haláltánc (1849, 1853, 1859), a Faust-szimfónia (1854 –57), a Mephisto-keringő (1860) című szimfonikus költeményei; a Magyar rapszódiák (1847 –85); Consolations (1849 –50); 2 polonaise (1851); Papagini-etüdők (1851); Transzcendentális etüdök (1851); h-moll szonáta (1852 –53) című zongoraművei; a Weinen, klagen variációk (1863); B-A-C-H preludium és fúga (1870) című orgonaművei; a Szent Erzsébet legenda (1857 –62), a Christus (1866) című oratóriumai; és az Esztergomi mise (1855, 1858); a Magyar koronázási mise (1866 –67) című miséi.

Forrás: jelesnapok.oszk.hu