Jelenlegi hely
Miért égnek ki a fiatal újságírók?
Két évtizede, Gaál Gábor századik születésnapjára írtam egy monográfiát róla, a kolozsvári Korunk legendás szerkesztőjéről. Azóta is olvasgatom a cikkeit, például a Válogatott írások című kötetben, amelyet tegnap este emeltem le a polcról. Találtam benne egy jegyzetet. A szerző annak idején ezzel kezdte a folyóirat 1940-es, utolsó évfolyamát. A szokásos G. G. szignó olvasható A mai fiatal újságíró cím alatt.
A két világháború közti sajtó egyik legélesebb szemű szerkesztője azt vette észre, hogy a fiatal újságírók körében kopik a mesterségbeli igényesség - még akkor is, ha esetleg költőnek készültek. Hiába érezték úgy a harmincas évek végén, hogy már mindent tudnak a kisvárosi társadalomról, nem írhatják meg, amit gondolnak. „Mesterségük egykor áradóan bő formanyelve pár széttaposott műfajra szűkült.” Nocsak, ismerős szöveg és helyzet. Majd azt firtatja Gaál Gábor, hogy ilyen körülmények között mi lesz a nyomtatott sajtóval: „Vedlés avagy újjászületés? Félő, hogy az elmúlás.” S bár a több mint hét évtizedes jóslat még nem vált be, a sajtó hál’istennek él, ha nem is virul, a tanítványaim élethelyzete kísértetiesen hasonló.
Amikor megismerkedtem velük a főiskolán, azt tapasztaltam, hogy szeretnék magukat, az érzéseiket és a gondolataikat kifejezni. Ha ezt az átlagosnál ügyesebben tették, akkor a verset, novellát vagy tárcát irodalomnak hitték. Igen ám, de egy tízen-huszonéves személyisége-egyénisége még nem annyira érdekes, hogy „irodalmi” tevékenysége másokra is hasson (hacsak nem Petőfi, Rimbaud vagy József Attila méretű tehetség lakozik benne). Ahhoz, hogy érdeklődést keltsen a szellemi terméke iránt, esetleg még meg is éljen belőle, mások gondolatait kell megörökítenie a nyilvánosság számára. Ezt nevezik újságírásnak.
Vagy tíz évvel ezelőtt, egy szakmai tanácskozáson Josef Kogler, a debreceni Inform Média osztrák ügyvezetője ezzel a megjegyzéssel állt elő: „Ne az újságírónak legyen véleménye, hanem a politikusnak. Az újságírónak az a dolga, hogy tolmácsolja a politikus véleményét.” Bejelentését a fiatal újságírók felzúdulással fogadták. Kétségkívül nem árt, ha az újságírónak van véleménye - ezért tartják a helyi közvélemény hangadójának. Mindazonáltal ahhoz is kell értenie, hogy hitelesen tolmácsolja azok álláspontját, akik számítanak a helyi társadalomban. Azt hiszem, csak úgy kerülhető el a Gaál Gábor vázolta lelkiállapot, vagyis a kiégés, ha a fiatal újságírónak sikerül egyensúlyt teremteni az önkifejezés és mások kifejezése között.