KulturSzalon

Tikkasztó volt a hőség. Peti alig várta, hogy leérjen a tóhoz és belevesse magát a leves-meleg vízbe. Már ez sem okoz felfrissülést, gondolta. Igaza van Béla bának, gatyarohasztó a meleg! Sokan voltak a szabad-strandon. Peti úgy érezte, itt az ideje egy jó hideg sörnek és annak, hogy a teraszról jobban szemügyre vegye a nőnemű felhozatalt.

Nem győzte kapkodni a fejét, akkora volt a választék. Mindenki találhatott kedvére való látnivalót, amin csámcsoghatott tovább gondolatban. Magas, alacsony, sovány, testes, szőke, barna, plasztik. Csorgott is a nyála egyik - másik láttán. Megveszett a jó nőkért. Kár hogy a jó nők nem vesztek meg érte. Pedig Peti is igencsak szemrevaló legény volt, magas, sötét-hajú, kék-szemű, olyan lányok álma, de sajnos rettenetesen gátlásos volt. Megszólalni alig tudott, úgy leblokkolt szegény, szép lányt látva és, ha ki is nyögött néhány szót, azt is erősen dadogva.

A haverjai folyton cikizték, hogy milyen nyámnyila, hogy nem tud magának összeszedni egy csajt, de nem tudott. Még szűz volt, pedig már a 26-ot töltötte tavasszal. Persze ezt titkolta, az kellett volna még, hogy megtudják a srácok, akkor kapta volna az ívet rendesen.

Egy szőke bombázó ledobta magát az asztalához. -Szia! Meghívsz egy italra? Peti csak bólintott. Ádámcsutkája hatalmasat rándult, miközben felállt és a pulthoz sietett.Hú de dögös ez a csaj!- valamit ki kell találnom. Elcsórta a blokktömböt és egy ceruzát. Heuréka! Hangszálgyulladás!

Bocs, volt egy csúnya hangszálgyulladásom,el vagyok tiltva a beszédtől- írta a papírra. Odanyújtotta a lánynak, aki úgy mosolygott rá, hogy azt hitte, menten leesik a székről. A lány kivette a ceruzát a kezéből, és rajzolt egy smile-t.

-Rozi vagyok. Jössz úszni egyet? - Már majdnem rábólintott, amikor kapcsolt. Nemet intett a fejével és a torkára mutatott.Majd leírta: várlak vissza s ellenállhatatlanul mosolyogva a lány szemébe nézett. Te Jóságos! ...de gyönyörű! gondolta és érezte, hogy hatalmasat nyel. Basszus, hogy fogok én ebből kimászni?

Lassan leereszkedett a tóra az alkony, bíborszínekkel vonva be a tájat, s Peti ambivalens érzések között vergődve, vitázott önmagával. Lelépjek, vagy maradjak?

Ha lelépek talán életem legnagyobb esélyét szalasztom el, mert ilyen bombázó nem terem minden bokorban, ha maradok, akkor meg elbénázom az egészet. - őrlődött magában, aztán mégis úgy döntött, hogy vállalja önmagát, és rábízza a sorsra az eseményeket. Nézte a lányt, aki épp akkor jött elő a vízből.Tökéletes vonalain játszadoztak a vízcseppek. Formás mellei közé szinte befeküdt egy napsugár, és úgy csillogott, hogy meg kellett dörzsölje a szemét, mert azt hitte hirtelen, hogy csak képzelődik. Érezte ahogy férfiassága fészkelődni kezd a strandnadrágban, és ettől úgy elpirult, hogy alig mert a lány szemébe nézni. Rég volt rá ekkora hatással nő.

-Klassz a víz- írta a lány a papírra, és Peti, még mindig zavarával küzdve azt válaszolta: - szeretnélek megcsókolni. Jól jött a zavar, mert megspórolt két hetet a kapcsolat előrehaladásában. Peti maga is meglepődött, hogy honnan vette a bátorságot e szavak leírásához. A lány szeme felragyogott és már oda is huppant a fiú ölébe.A part már néptelen volt, a büfés-lány is hazament, amikor egymás ajkára borultak. Peti zavart boldogan kézen fogta Rozit és elindult vele a tópart felé. Egészen besötétedett, csak a nád susogott, és a békák zenéltek. Idilli volt minden, amikor Rozi felsikoltott:- Béka! Ott is! Nézd! Legyökerezett és sírva mondta: Nem megyek tovább, vissza se megyek. Iszonyatos! Segíts! Peti ölbe kapta a remegő lányt és visszavitte a sétányra. Leült vele egy padra, de nem engedte el. Maradj csak itt, szorosan-gondolta. Mesélj magadról, suttogta a lány fülébe és megpuszilta a homlokát. Örülök neked, súgta a lány, de sajnos nem sokáig tehetem. Hétvégén indulok Svájcba vendéglátózni. Már fél éve nincs munkám, a szüleim is nehezen élnek, el kell tartanom magam. Örülök, hogy kimehetek. Pár évig maradnék. Gyönyörű hely , síparadicsom és síelni is imádok. Elviszlek a zsebemben...

Ekkor még nem gondolták, hogy az éjszaka további részét az kórházi ügyeleten fogják tölteni, de így történt. Peti a nyakához kapott és felszisszent. Sz... sz... únyog... nyögte... a...allergiás vagyok a csípésére! Már érezte is, hogy lemerevedik a nyaka és duzzadni kezd az ajka. Fu...fu...futás az ügyeletre, injekciót kell kapnom, hadarta és már húzta is maga után a lányt. A kövesúton futottak,de egyetlen autó sem járt arra. Peti ijedten, erősen dadogva káromkodott. - Te dadogsz? Kérdezte Rozi.- Kamu volt a hangszálgyulladás? A fiú csak bólintott elkeseredetten. Na ennek is itt a vége!  Közben a pánik miatt, egyre nehezebben kapott levegőt. Végre jött egy autó. Rozi kiállt az út közepére és megállította

- Siessen velünk a kórházba, kérem, Peti megfullad!

Rozi rettenetesen gyűlölte a hazugságot. Sajnálta a történteket, tetszett neki a fiú, sőt, több volt ez annál, de elhatározta azonnal elmegy, amint Petit biztonságban tudja.

Ahogy ott ült Peti kórházi ágya mellett, és nézte az alvó fiút, elgondolkodott a saját életén, a kapcsolatain. Régóta egyedül élt a kis bérelt garzonban, pedig lett volna bőven jelentkező aki betölti az üresedést a mindennapjaiban. Szép volt és okos. Az utóbbit kevés férfi szereti, a többség megelégszik az első tulajdonsággal. Peti első látásra megtetszett neki, de most nagyon zavarta az, hogy a fiú játszott vele. Játszott ? Lehet csak szégyellte hogy dadog. Nem tudta eldönteni Rozi, hogy mi zavarja jobban. Csak nézte a fiút, és azt érezte, hogy erősen vonzódik hozzá.

Peti kinyitotta a szemét. Meglepődött, hogy még ott találja a lányt. Szomorú, szégyenlős tekintettel nézett rá. -Miért maradtál? Menj el! Hazudtam, átvertelek! Hagyj! Elegem van már a kudarcokból! A düh átsegítette a buktatókon, alig dadogott. A lány megszorította a kezét és adott egy puszit a fiú duzzadt ajkára. - Nyugi Babám, majd megoldjuk. Menjünk innen. Felmegyünk hozzám és egy reggeli mellett elmondhatod, mit, miért mondtál.

Mivel nagyon fáradtak voltak, ezért a lány gyorsan odakészítette a kávét, amíg az főtt, addig összeütött két adag omlettet, megterített a kis asztalnál, és leültek egymással szemben . Peti összeszedte a gondolatait, és elkezdett mesélni magáról. Az elején bizony sokszor összeakadt a nyelve, ami fel is bosszantotta, már-már ott tartott hogy feláll, és kisétál az ajtón, de aztán mégis erőt vett magán, és a zavarán. Elmondta Rozinak hogy a dadogása miatt milyen sok megaláztatásban volt része, mennyi visszautasításban, és szánakozó tekintetben részesült. Azt is elmondta hogy még nem volt soha lánnyal. Mármint hogy úgy, nem volt soha.

Peti nem értette miért mosolyog a lány. Már-már újra indulatossá vált, amikor rájött, ez az öröm mosolya. Rozi pedig annak örült, hogy el tudja fogadni a fiú dadogását. Az volt a lényeg amit mond és nem az ahogy mondja. Feleslegessé is váltak a szavak. A kíváncsi, leselkedő percek a zuhany alatt találták őket, szorosan összefonódva. Rozi kacagott: Várj, várj, jussunk el az ágyig! Petiben minden szorongás feloldódott és erősödött a belső késztetés, összeforrni. A hajnali napfény aranyfénybe vonta őket amikor eljött a pillanat....

Egymásba fonódva döntötték el, hogy nem válnak el. Szövögették a terveket, és ezt sokszor megszakították az édes ízű csókok, és a másik felfedezése. Érezték , hogy ez nem fellángolás, ők már valóban egyek. Peti ajkán szinte dalolt a szó : Szeretlek.