Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Herczku Ágnessel beszélgettünk a Vidoron

A tizenkettedik Vidor Fesztivál világzenei színpadának első fellépője Herczku Ágnes volt a Nikola Parov Quartettel és a Bandával. Az énekesnővel a koncert előtt beszélgettünk zenéről, táncról és jövőbeli tervekről.
KulturSzalon: Több, különböző műfaj zenészeivel dolgozott már együtt. Jelenleg Nikola Parovval dolgozik, és a Nikola Parov Quartet énekese. Hogyan ismerték meg egymást, honnan indult a közös munkakapcsolat?
Herczku Ágnes: 1999-ben azzal hívott fel egy ismerősöm, hogy szeretne velem találkozni Nikola Parov, mert szeretné, ha a készülő darabjában énekelnék. Nem tudtam, hogy ki ő, csak később tudtam meg, hogy a zenei pályán milyen őrületes erővel bír. Aztán kaptam tőle két dalfelvételt, ami a Naplegenda című produkció betétdala volt és megkért, hogy legyek kedves felénekelni. Akkor hangzott el tőle az a számomra nagyon érdekes mondat, hogy "azonnal hagyd abba a táncolást, mert neked énekelned kell." Nem vettem komolyan Nikola felszólítását, csak évek múlva amikor aztán tényleg abbahagytam a táncolást. Akkor jutott eszembe, hogy ő volt az első aki az énekesi pályára terelgetett. Csináltunk aztán még jónéhány dalt a Naplegendára. Nikola akkor települt vissza Magyarországra, előtte sokáig Amerikában dolgozott. Itthon úgy döntött, hogy nem hagyja abba az aktív zenélést és alapít egy zenekart, ahová meghívott énekelni. Gyakorlatilag ekkortól folyamatos a közös munka.
KulturSzalon: Nyilvánvaló, hogy életében fontos szerepet játszik a népi kultúra. Hol gyökerezik ez az indittatás? Mikor dőlt el, hogy a népzenei kultúra közvetítőjeként kíván közreműködni?
Herczku Ágnes: Gimnazista koromban az otthoni kedvenc elfoglaltságom volt az éppen frissen begyűjtött népzenei kazetták hallgatása és a daltanulás. Abszolút a magam örömére műveltem ezt, aztán amikor rájöttem arra, hogy én ezt még jobban szeretném ismerni, még akkor sem a színpad vonzott. Később a Honvéd Táncszínházba kerültem, ahol ahol gyakran „aktiváltak” énekesként is. Majd a Honvéd Együttes hivatalos kísérő zenekara, a Hegedős Együttes meghívott az egyik lemezükre. Velük közel tíz évig dolgoztam. És közben számos más felkérésnek is eleget tettem, de a „népdalénekes vagyok” mondat 2002-ig váratott magára. Ekkor lettem a Magyar Állami Népi Együttes énekese.

KulturSzalon: A Honvéd Táncszínház Tánckarában kezdte pályafutását, ami Magyarország legnagyobb létszámú (40 tagú) hivatásos néptánc együttese. Hogyan indult a táncos karrierje?
Herczku Ágnes: A tánc iránti őrületem gyakorlatilag születésemtől fogva jelen van az életemben. Amióta az eszemet tudom, táncolni szerettem volna. Igaz, hogy nem a néptánc volt a lelki szemeim előtt, hanem a balett, de miután kilencévesen kettétört a balett pályafutásom - nem vettek fel a Balettintézetbe -, így egészen másfelé terelődött az életem. Érdekelt a néptánc is, ezért adott időben, adott helyekre elmentem néptáncot tanulni. A Bodrog Néptáncegyüttesnek is tagja voltam egy rövid ideig. Viszont annyira távol kerültem a színpadtól, hogy nem reméltem, hogy belőlem valaha még hivatásos táncos lehet. Aztán egyszer csak úgy hozta az élet... Egyetemista voltam Miskolcon, jártam táncolni, de nem néptáncot, hanem jazz, ill. klasszikus balettet, színpadi táncot. A mesternőm szerette volna, ha a jobbkeze lennék. Viszont ahhoz papír kellett, ezért azt javasolta, hogy menjek el Budapestre, ott van moderntánc-pedagógus képzés, azt legyek kedves elvégezni, és akkor rendes alkalmazásban tudnak majd foglalkoztatni. Már kezdtem beletörődni abba, hogy ha már nem lehetek hivatásos táncos - 22 éves voltam, már elég késő abban a korban egy táncos pályába belekezdeni - akkor majd tánctanár leszek, a jövő generációját azzal fogom kínozni, amit igazán szeretek. Ezen a képzésen figyeltek fel arra, hogy a néptánchoz is „értek” és a tanfolyamvezető elirányított a Honvéd Együttesbe felvételizni. Bementem és felvettek, és egyszer csak ott találtam magam a gyerekkori álmom küszöbén: hivatásos táncos lehet belőlem. Közel hat évig voltam az Együttesnél ami fantasztikus korszak volt az életemben. Amit a színpadról tudni kell, azt én ott tanultam meg a mestereimtől. Nagyon hálás vagyok mindenkinek. A táncolással párhuzamosan elindult az énekesi pálya is és mint amikor a virágok vetekednek egymással, egyszer csak az „éneklés virága” legyőzte a „tánc virágát”...
KulturSzalon: Idén a Tavaszi Fesztivál keretén belül mutatták be a Csongor és Tünde című előadást, aminek egyik különlegessége, hogy Tündér Ilona szerepében az énekes mellett a táncművész Herczku Ágnest is láthatta a közönség. Milyen érzés volt jó tíz év után újra megmutatni a tánctudását?
Herczku Ágnes: Úgy indult, hogy lesz ez a darab és van benne két pont, ahol szeretnék, ha magyar népdal hangozna el. Aztán amikor a rendező-koreográfussal, Gemza Péterrel beszélgettünk, kiderült, hogy nekem tizenegy néhány évvel ezelőtt volt közöm a kortárs tánchoz is. Ekkor felcsillant Péter szeme, és megkérdezte, hogy mi lenne, ha táncolnám is Tünde szerepét. Mondanom sem kell, hogy elájultam, aztán felmostam magam, annyira örültem. Amikor eljöttem a Honvédból, onnantól a táncos fellépések száma majdhogynem a nullára redukálódott. Nagyon hiányzott a tánc. Kértem Pétertől egy próbatáncot – pókerarccal csináltam végig - , ami után nem árultam el, hogy egy hétig nem bírtam járni az izomláztól. Hogy megkaptam ezt a lehetőséget, őrületes intenzív tornázásba kezdtem. Sajgó izületekkel, de boldogan mentem a színpadra. A kollégáim elismerő kritikái pedig kimondhatatlanul jólestek a bemutató után.
KulturSzalon: Sokak örömére visszatérő vendége a Vidor Fesztiválnak. Mit jelent Önnek a Vidor?
Herczku Ágnes: Nem is tudom, hogy mikor voltam itt először, de tényleg sok formációval megfordultam már. Mindig nagyon jó a közönség, szerintem egy nagyon szerethető fesztivál azért is, mert ingyenesek és színvonalasak a koncertek. Aki él és mozog az eljöhet és megnézheti azokat a produkciókat, amelyekért máskor az embernek súlyosan bele kell nyúlni a zsebébe. Ez egy olyan remek alkalom, amikor az ember fürödhet a zenében. Én ezért is nagyon szeretem. Gyönyörű a helyszín, családi kötelék is fűz a Nyírséghez, ezért egy kicsit mindig olyan, mintha hazajönnék. A nővérem például itt él a családjával.
KulturSzalon: Milyen tervei vannak a közeljövőben? Készül-e új lemezzel?
Herczku Ágnes: Meg kell írnom a szakdolgozatomat, amivel évek óta adós vagyok az ELTE-nek. Koncertjeink lesznek Nikolával, de sok felkérést nem vállaltam el a szakdolgozat miatt. Ez pár hónap inkább a nyugalomról fog szólni. Még a nyár végén belehúzunk, majdnem minden nap máshol játszunk, ami egyébként fárasztó, de nagyon jó. Szeretnék elmenni ősszel, amíg még szép az idő és amíg még végképp nem roskad rám a szakdolgozat írás terhe Erdélybe, meglátogatni azokat az asszonyokat akikhez sokat jártam, megkérdezni, hogy hogy vannak és persze ha van kedvük egy kicsit meg is énekeltetem őket. Aztán jövő év elején lesz egy nagy feladatom, amire már most ősszel el kell kezdenem készülni. Horváth Balázsnak a Férfi szemmel-női szemmel című darabjának az ősbemutatója lesz (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - a szerk.), ami egy kortárs darab és kéthárom évvel ezelőtt írta nekem. A kortárs művekre jellemző, hogy ha valaki megír valamit az nem feltétlenül kerül azonnal bemutatásra, ennek oka pedig a pénzhiány. Ezért a fiatal zeneszerzőknek - akárcsak sok más előadónak - nagyon sokszor idő kell az álmaik megvalósításához, hogy tető alá hozzanak egy olyan bemutatót, mint ez a mostani. Az én életemben ez ismerős motívum. De azt is tudom, mindig érdemes kivárni a pillanatot...
KulturSzalon: Köszönjük a beszélgetést és további sok sikert kívánunk!
Fotók: Kundri Tamás és Szőlősi Dávid