Hamarosan kiderül, lehet-e majd hóembert építeni hétvégén? Akár igen, akár nem, biztosan marad idő másra is. Ezekből a másokból gyűjtöttem össze néhányat.
Ahogy ígértem, ajánlok még Labor Cafés eseményt, mindjárt ma estére. Karácsonyi mézeskedést. A hagyományos csibecsütörtök keretében most apró ajándéktárgyakat készítenek, de a korábbam is sikeres süteménykészítés is a program része lesz. Érdekes bekukkantani.
Sok minden történik majd hétvégén, többek között disznóölésen is részt vehetsz, de haladjunk szépen sorban.
Ma délután ötkor Nyíregyházán, a belvárosban Kelet Brass Band zenél a Forgatagban. A VIDOR Fesztiválon láthattad őket a Korzó színpadon. Innen a kép az ajánlóhoz.
Az elmúlt napokban olyan helyekről meséltem, ahová érdemes elmenni. Ha létezne olyan hely, hogy Mikulás váró, oda is biztosan érdemes lenne elmenni, de mi most egyszerűen csak várjuk a mikulást. Addig pedig igyekszünk jól érezni magunkat.
Ma este Yamaha Montage és Reface hangszerbemutató lesz a Hollywoodban.
Ezek a bemutatók – bár nyilván zenészeket szólítanak meg leginkább – mégis érdekes élményt nyújthatnak a zenét csak szerető külső szemlélőknek is. Belenéztem a hangszer egyik demojába, elképesztő. Ha sikerül. ott leszek.
Kicsit világgá mentem. Gondoltam, körbejárom Magyarországot, így azt is mondhatnám, távolból írok, kedvesem, de ez nem teljesen igaz. Gondosan előkészítettem a mai ajánlót, így csak az utolsó pillanatban érkező dolgok maradhatnak ki. Azok azonban most végleg, mert pénteken sem tudok korrigálni.
Persze ennyire nem vagyok a világ végén, csak úgy gondoltam, ha már ott vagyok, azzal foglalkozom, ami ott van. De lássuk, te mit csinálhatsz az elkövetkező napokban úgy, hogy biztosan nem találkozol velem?
Sok helyre eljutunk a mai ajánlómmal, aztán jövő héten kiderül, én a valóságban merre jártam.
Lassan egy éve már, hogy eljutottam Tokajba, az akkor nemrég megnyílt Világörökségi Bormúzeumba. Akkor, és azóta is egy csodás helynek tartom, szerencsére azóta többször, több rendezvényen is körbejártam már.
Most pénteken, mikor első születésnapját ünneplik, sajnos nem tudok ott lenni, de szívesen ajánlom ezt az eseményt, amely névadóval is egybekötött. Erről többet nem árulok el, de a kép, és a link sokat segít.
Nem tudom, mi lesz a helyzet a novemberi esővel hétvégén, az azonban biztos, hogy Guns N’ Roses koncert nem szerepel hétvégi ajánlómban. De akkor mi szerepel?
Csütörtök este például folytatódik a táncház sorozat a Mustárházban. Márton Attila Csángó Táncházba várja az érdeklődőket.
Sok sok kirándulást, ide-oda menést tervezünk erre a hétvégére, mert lassan vége a gyönyörű ősznek, és alig láttunk még valamit belőle. Persze lesznek egyéb rendezvények is, sorolom.
Ma délután öttől Csütör Tök – Tökös buli a Laborban. Ismét remek délutáni elfoglaltságot ígér a Labor Café. És a Labor Café betartja, amit ígér. :)
Juteszembe! Hamarosan érkezik a fotóalbum az 1. szülinapról. Most csak kinézünk az ablakon.
Már csak azért sem mindennapi, mert nincs mindennap hétvége. Persze ennél jóval többet is rejt a következő pár nap. Hétvégi programajánlóm következik.
Darufesztivál – A természet őszi ünnepe. Ez a címe a Hortobágyi Nemzeti Park egész hétvégén átívelő programjának. A rendkívüli látványosságot, érdekes bemutatókat, előadásokat felvonultató rendezvényre akár több napra is érdemes felkeresni a közeli pusztát.
Előző hétvégén két nemrég indult zenekart néztem meg a Pontban. Ezen a pénteken újra visszatérek. Most azonban két kedvencem, a PánPéter és a Bluesers lép színpadra. A két koncert között pedig a Lifestyle rappel majd.