Nagy örömmel és lelkesedéssel kezdtem bele mai ajánlómba, hiszen ezen a hétvégén dúskálhatunk a programokban Nyíregyházán is.
Múlt évben egy remek kirándulást és koncertestét tölthettem Révfülöpön, amiért azóta is hálás vagyok. Mától vasárnapig tart idén a Révfülöp Blues Fesztivál. Ha arra jársz, semmiképp ne mulaszd el.
Folytatódik a fesztiválidőszak, és környékünkre is jut belőle. Elindult a Campus Fesztivál Debrecenben, amelynek műsorából nagyon önkényesen kiemelek pár koncertet.
Terveztem, hogy ott leszek, de némi szervezési malőr megakadályozott ebben.
Gondolkodtam, készítsek-e programajánlót, de mégis igyekszem összeszedni a hétvégi programokat, bár kicsit megcsappantak a hírforrásaim. Remélem, szép lassan ez is újraépül. Bár így ez most elég szegényes lesz.
Vagy azt is mondanám, fesztiválról fesztiválra, meg még néhány egyéb esemény. Szóval programajánló.
Talán láthattad tegnap, hogy valamiért letiltották a Facebook oldalamat. Még folyik a “küzdelem” érte, meglátjuk. Itt azonban nem áll meg az élet, remélem.
A tiltott oldalon hétfőtől igyekeztem megosztani a hétvégére várható eseményeket, persze nem értem a végére, és most úgy tűnik ez végleg el is veszett. A korai programajánlások azért születtek, mert ezek most nem “elszaladok egy koncertre” események, bár nagyjából Nyíregyháza 50 kilométeres körzetén belül vannak.
Lassacskán beindultak a fesztiválok, és a fesztek. Hol mi. Igények, képességek szerint.
Igazán jövő hét végére várható hatalmas programdömping környékünkön, de már ez a hétvége is ígér színvonalas eseményeket.
Persze azért nem egy Fonográf koncertről, és a helyzet sem olyan tragikus, amennyire a sláger mondja.
Mindössze annyi történt, hogy egy hétre elutaztam Nyíregyházáról, és most egy csomó olyan programot ajánlok, amelyeken szívesen ott lennék. Persze azért ne sajnálj.
Mondjuk ha Kecskeméten jársz, összefuthatunk. Bár nincs annyira fesztiválidő, azért kis elázás nem vészes.
Hosszú éjszakák várnak ránk a következő napokban. Mai ajánlóm kicsit túlmutat a hétvégén.
Viszonylag nagy szünet után újra koncerttől lesz hangos a Szmog. Pila és barátai törik meg a csendet péntek este.
Ami nem csak azt jelenti, hogy rögtön itt a hétvége, hanem azt is, hogy ideje összeszednem, milyen programokat szeretnék a figyelmedbe ajánlani.
Először is tart még a CB-rádió kiállítás a Vasutas Művelődési házban, és még mindig nem sikerült megnéznem. Szóval ezt magamnak is feljegyeztem, bár jó eséllyel a Múzeumok Éjszakájára marad, amikor egyébként is arra járok majd, de erről jövő héten.
Nem nagyon merek már programajánlót írni, inkább csak felsorolom a rendezvényeket, és ki-ki választhat belőle kedve szerint. Persze azért lesz, ahol lelkes leszek, mert tudom, hogy én ott nagyon jól fogom érezni/érezném magam.