KulturSzalon

Miben hiszel? Mi az, amiben határozottan kimozdíthatatlan vagy álláspontodból? Mi az, amiről egész életedben nem változik meg a véleményed soha?

 

Az emberek többsége – ha egyáltalán megpróbál ezekre a kérdésekre választ adni – azt feleli: önmagam. Csak egyedül magamban bízhatok és magamra számíthatok. Mondják ezt férfiak és nők, családosok és örök magányosok vegyesen, sőt, még a vallásos emberek közt is gyakori ez a válasz, legfeljebb hozzá teszik: és akkor Isten is megsegít. Én pedig megkérdezem: Mi bátorít fel arra, hogy önmagad az egész világ, akár még Isten fölé is helyezd? Miből gondolod, hogy tévedhetetlen és tökéletes vagy?

 

Nem vagyunk tévedhetetlenek. Sokan mondják ezt, meg azt is, hogy mindenki hibázik. De vajon tanulunk-e hibáinkból? Az ember sosem változik meg, egész életében ugyan az marad. Ugyanazok a személyiségjegyek jellemzőek rá öt évesen, mint ötvenöt évesen. Akkor? Egész életünket ötéves korunk személyiség szintjén éljük? Persze, hogy nem. De nem a személyiség változik, csak a dolgokhoz való hozzáállás. Megtanuljuk, hogy mi célravezető, és mi hátrányos a számunkra. Durván hangzik – de megtanulunk hazudni. Megtanuljuk becsapni magunkat – és néha még másokat is.

 

A személyiségtípusok meghatározása a pszichológia „alapja“. Számtalan tesztet találhatsz a neten, amiből megtudhatod, melyik alaptípushoz tartozol. Vannak olyan tesztek is, melyek az alaptípusokat már tovább bontják, és részletesebb elemzést adnak. Ezt elfelejtik elmondani még a mostani fiataloknak is. Gyakran az állásinterjúkon, elbeszélgetéseken nem is veszik észre, és „tesztelik“ őket. Nem véletlenül kezd elterjedni az a nézet, hogy jól nézd meg, mit teszel ki a közösségi oldalakra. A fotók, megosztások, kommentek árulkodóbbak, mint ahogy azt gondoljuk (mondom ezt pont én...hehehe). Szóval, az alap személyiségtípusok, lássuk, mit tudunk róluk – ha önmagunkról van szó? Ha elolvasod az alapleírásokat, valószínűleg kissé zavarba jössz, mert úgy érzed majd, hogy ez a típus, meg az a típus is érvényes rád. De azért a négyből – ha nehezen is – ki tudsz választani egyet. Ez a négy típus a szangvinikus, melankolikus, kolerikus és flegmatikus. Nézzük meg kicsit közelebbről, mi is jellemzi őket – lehető legrövidebben.

 

A szangvinikus nagy dumás, nyílt, vidám, mindig a társaság központja. Imád mesélni és remek a humorérzéke. Ő az, akinek a kacagása mindenkit magával sodor. Mindig derűlátó. Ő kezdeményezi a beszélgetéseket és ő tartja életben is azt. Kíváncsi és hamar képes fellelkesülni. Őszinte, ezért könnyedén kifejezi az érzelmeit – és ki is mondja azokat. Mivel szeret a középpontban lenni, a szereplés sem áll távol tőle.

 

A melankolikus mindent átgondol, mielőtt cselekszik. Állandóan tervez – a tökéletességre törekszik, ezért a legapróbb részleteket is számításba veszi. Komoly és céltudatos. Lehet művészi hajlama (zene, képzőművészet, költészet). Önfeláldozó hajlamú, érzékeny, figyel másokra és lelkiismeretes. Idealista. Nagyon kitartó és alapos, végig csinálja amit elhatározott. Mindig ápolt, rendezett, a teendőit is előre megszervezi.

 

A kolerikus erőteljes és dinamikus. Határozott, nem tűri meg a hibákat. Vezető személyiség, csupa magabiztosság. Céltudatos. Képes átlátni a teljes képet, ezért jó szervező is. Igyekszik gyakorlatias lenni, gyorsan cselekedni (azonnal). Motiválják az eredmények, és motiválják az akadályok.

 

A flegmatikus békés, a melankolikushoz hasonlóan a tökéletességre törekszik és inkább befelé forduló. Pesszimista, aki inkább csak megfigyelője az eseményeknek. Könnyed és laza, de visszafogott, nem kíván a középpontban lenni, inkább a háttérben marad. Mindig nyugodt és higgadt marad. Elrejti az érzelmeit, de nagyon együtt érző tud lenni. Elfogadja, amit az élet hoz. Halk, de nagyon éles eszű.

 

No? Megtaláltad melyik vagy te?

 

Segítek...

 

 

Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy néha „leeresszük a gőzt“. Van, akinek ez napi szinten lételeme, mások csak évente egyszer-kétszer engedik meg maguknak ezt a „luxust“. És persze ezernyi formában megtehetjük ezt. A foci VB idején óhatatlanul eszébe jut az embernek a kérdés: mi vonzza emberek ezreit a forró, zsúfolt stadionokba? De ugyanez elmondható bármilyen „tömegrendezvényről“ – mi visz minket oda? A nyugalom utáni vágy biztos, hogy nem, hiszen ezeken a rendezvényeken minden van, csak nyugalom nem.

 

Tegnap bulizni voltam – és rohadtul fáj a lábam azóta is:). Ezeken a rendezvényeken a felszínes, épphogy ismerem vagy „láttam már valahol“ ismeretségeink néhány pillanat alatt képesek meglepően bensőségessé válni – néhány pillanatra. Néhány óra alatt számtalanszor találkozik az ember az „ismerem őt érzéssel“, sőt, „az összetartozunk“ érzéssel is. A munkahelyi rendezvényeken persze ez még természetesebb, hiszen mindannyian „egy kutya kölykei“ vagyunk. Szóval, jól esik kicsit együtt lógni a többiekkel, nagyokat nevetni, bohóckodni, táncolni – ez utóbbi tevékenységhez pedig még az se előfeltétel, hogy konkrét partnered legyen: csak besimulsz a tömegbe, és máris mindenki a „partnered“.

 

Vágyunk a vadságra és vágyunk a szabadságra, és vágyunk az oldódásra is. Vannak, akik túlságosan is, és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva ezt az oldódást az alkoholban keresik – és semmi másban. Vajon mi az, ami ezeket az embereket ennyire elveszetté teszi?

 

Figyelem az embereket és figyelem önmagam. Néhány mondat alapján néha többet megtudni a másikról, mintha egész életed vele töltötted volna. Megdöbbent, hogy mennyire egyformák vagyunk, mennyire ugyanazokkal a gondokkal küzdünk, és mennyire nem találjuk a helyes utat. Szóval, a tegnapi bulin megint sok mindent tanultam. Jól esően nyugtáztam a mosolyokat, a csendes integetéseket, még akkor is, ha az illetővel csak az ilyen rendezvényeken találkozom. És értek meglepetések is. Olyan emberekkel is találkoztam, akikkel már legalább tíz éve nem, vagy akik tényleg csak a „láttam már kategóriába“ tartoznak. És mégis, ezeknek az embereknek valamiért fontos volt, hogy megszólítsanak, hogy néhány kedves mondatot intézzenek hozzám. Tovább is mehettek volna, akár szó nélkül, ők mégis megszólítottak. Elgondolkoztam ezen és az emberi kapcsolatok sokféleségén. Sokszor észre sem vesszük, milyen mély nyomokat hagyunk másokban – akkor miért csodálkozunk azon, hogy mások se veszik észre, hogy ők milyen mély nyomokat – netán sebeket – hagynak bennünk...

 

 

Emlékszel 2012-re? A világvégére? Mindenféle ezo és nem ezo iromány megjelent a maják ősi jóslatával kapcsolatban, pedig a maják soha nem mondták, hogy „világvége“ lesz. Egész pontosan – a többi ősi hagyománnyal megegyezően – a maják úgy gondolták, hogy a Földön különböző korszakok voltak – és lesznek. (De az is lehet, hogy csak egyszerűen „kifogyott a papír a nyomtatóból“:). Szóval, a „világkorszakok“, mondom, minden ősi hagyomány beszél róluk. Az „Aranykor“, „Éden“ valószínűleg mindenkinek ismerős kifejezések. 2012-vel kapcsolatban nagyon sokan úgy gondolják, hogy az egy olyan időpont volt, amikor a Föld dimenziópályája megváltozott. Egész pontosan...hm...hallottál már a párhuzamos dimenziók létezéséről? Számtalan elméleti kísérlet szól erről a témáról, és a fizika lassan, de biztosan úgy tűnik, kinyitja az „ajtókat“ (kvantum elmélet). Bizonyára az időutazás lehetőségeiről is hallottál már (térhajlítás). Szóval az „új időszámítás“, a Föld magasabb dimenziókba való felemelkedése arról szólna, hogy ezek a dimenziók egyesülnek. Egész pontosan összeolvadnak ebben a fizikai síkban. Ettől pedig azt remélik, hogy gyökeres változást hoz az emberiség életében. Megváltozik az emberi érzékelés, és az energiaáramlás is sokkal közvetlenebbé válik az anyagi világban, a gondolati energiák hasznosítása elkezdődik. Ez lenne az a bizonyos „Aranykor“ visszatérése. Sokan úgy tartják, hogy az energiák ilyen féle ismerete és felhasználása ismert volt az atlantisziak előtt, sőt ismereteik egy részét átmentették Egyiptomba (egyébként erre a véleményre jó magam is hajlok).

 

Na de vissza az „új időkhöz“. Számtalan jóslat jelent meg arról, hogy a „világvége“ után a Földön megjelennek az Angyalok, sőt olyan jóslat is volt, hogy az Olimpia megnyitó ünnepségére megjelenik az Intergalaktikus Tanács küldöttsége – és ezzel nyilvánosan megtörténik az UFO-k és a földiek kapcsolatfelvétele.

Egy biztos: soha ennyi látó, jós, auralátó, természetgyógyász, asztrológus, csontkovács, energetizáló, szín- és illatterapeuta, halottlátó, Angyali közvetítő, Fénymunkás, Földangyal nem volt még ezen a Földön! Nem is csoda, ha az emberek jó része – erős érdeklődésük ellenére – fenntartásokkal fogadja ezeket a dolgokat (én is, igen! én se hiszek el mindent, csak azért, mert ezo-izé). De az is biztos, hogy vitathatatlanul változik valami, valami, ami alig észrevehető. Húsz éve, ha egy csajt megkérdeztél, miért ilyen színű ruhát vett fel, azt mondta: mert ez tetszik. A mai válaszok már mások. Azért rózsaszín, mert szerelemre vágyom, azért zöld, mert az az egészség színe, szóval pontosan nem sok fogalmunk van a színek jelentéséről, de egy-egy cikkből valami megmarad, és azt megpróbáljuk használni (ártani, nem árt alapon). Tehát, ahogy Shrekk Szamara mondaná, „még nem vagyunk ott“, de már valami elindult. És akkor most a világkorszakokról – ahogy én látom.

 

Na, most ülj le, koncentrálj, mert kicsit nehéz lesz követni. Tehát ülsz itt valahol a gyönyörű földünkön, próbáld meg elképzelni, hogy te magad vagy az egész Föld. Nézz szét, mit látsz? Mindenfelé látod az égboltot, egész pontosan az „éggömböt“, ezen az éggömbön van néhány érdekes látni való. Persze nem mindegy, hogy mikor melyik irányba nézel – mert a látvány változik, az évszakoktól (pontosabban szólva a Föld keringési pályájának pontjától) függően, és persze nem ugyanazt látod a különböző félgömbökön sem. Ezért mondtam, hogy most te vagy egész Föld, hogy mindent egyszerre láss. Ha körbenézel, látod azokat a csillagképeket (is), amelyeket Zodiákusnak, vagy Állatövnek neveznek (az Ekliptikáról, meg hajlásszögről, meg Égi Egyenlítőről most nem szívesen mesélnék). Ez a csillagképgyűrű egy sávban körbeöleli a Földet: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak. Attól függően, hogy a Földről nézve a Nap épp melyik csillagjegy(!) előtt vonul el, mondjuk azt, hogy a Nap a Kosban, a Nap a Bikában, stb jár. Ez az esemény évről évre ismétlődik (a Föld éves keringésének megfelelően). Az asztrológiai év kezdete a Tavaszpont (napéjegyenlőség), Kos 0 fok, március 21-e környékén. Számtalan hagyomány ünnepli ezt a napot (ahogy a nyári napfordulót, vagy Őszpontot, vagy a téli napfordulót is). Tehát ez minden évben megtörténik, csakhogy...

 

A Föld mozgása miatt a Tavaszpont folyamatosan hátrább tolódik a Zodiákusban – alig érzékelhetően ugyan – 25920 év szükséges ahhoz, hogy ez a pont pont oda „tolasson vissza“, ahol most áll. Nem kevés idő, igaz? Egy jegyet 2160 év alatt hátrál...

 

Úgy gondolják, hogy a mítoszokban, ábrázolásokban megjelenő kosok (késő Egyiptom és áldozati bárányok), bikák (minószi kultúra és késő egyiptomi), ikrek (minden mítoszban iker-istenek vannak!) a megfelelő „világhónapok“ termései. Összevetve a fellelhető ábrázolásokat és az ókori bölcsek filozofikus írásait, úgy gondolják, hogy az Oroszlán korszakában történt valami nagyon nagy katasztrófa. Ez volt az a pont (a Nagy Kataklizma), amitől a mai ember története számolható, ez volt Atlantisz süllyedésének ideje.

 

A 70-es évektől egyre ismertebbé válik egy fogalom: New Are, Új Korszak, a Vízöntő korszaka, a Halak világhónapja (Jézus jelképe is hal volt!) után eljött a Vízöntő kora.

 

Hogy mit hoz? – Hát mi vagyok én? Jós?:) Nem tudni, de úgy gondolom a változás, ha lassan is, de érezhető...