KulturSzalon

 

- A kiállítás lehetőségét Kenyeres Anita, a Korzó centermanagere vetette föl, hisz két éve már láthatták a bevásárlóközpont látogatói az egyik korábbi kollekciómat. Akkor Nyíregyháza középületeit festettem meg, most bővült az anyag. Valószínűleg pozitív visszhangja lehetett annak a megmutatkozásnak, ha visszahívtak. Pedig nem kis szervezési feladat egy ilyen rendezvény megszervezése. Ezúton is köszönöm a lehetőséget és a háttérmunkát az igazgató asszonynak és a marketing vezetőnek, Mikitovics Nórának. Köszönet illeti a város kulturális alpolgármesterét, dr. Ulrich Attila urat is, amiért megnyitotta a tárlatot, Nyéki Zsolt urat, aki mint a megyei napilap főszerkesztője és a megye egyik legjobb ismerője bemutatta a képeket, valamint hálás vagyok Sinka Krisztina operaénekesnőnek, Munkácsi Anita színművésznőnek, Kissné dr. Mogyorósi Pálma művésztanárnak és Koncsol Kamilla Flóra diáklánynak (fuvola), akik gyönyörűvé és emlékezetessé tették a kiállítás megnyitó ünnepségét.

 

 

- Jogos a kérdés, de ha belegondolunk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hatalmas és benei születésű személyként a megye része a szűkebb pátriám. Feleségemmel Beregszászból települtünk át 14 éve Magyarországra. Természetesen vannak Ungvárt, Beregszászt és más kárpátaljai tájakat ábrázoló festményeim is, de a megyeszékhelyen élve és dolgozva sokkal nagyobb igény van a szabolcsi szépségek megörökítésére.

 

 

- Is-is. Sokat kirándulunk, utazgatunk  a családommal, így nem ritka, hogy vezetés közben hirtelen leállítom az autót, kipattanok és már fotózom is. Annyi csodálatos látnivaló akasztja meg az ember szemét, vagy éppen elszomorító látvány (egy omladozó pajta, egy haldokló fa, egy morotva stb.) hogy egyszerűen muszáj lekattintani. Aztán a műteremben vászonra viszem.

 

 

- Mindegy. Egy elhagyatott, néma tájkép ugyanolyan erővel tud hatni rám és a nézelődőkre is, mint egy patinás épület. Nem titok, az építészet szerelmese vagyok, de hiszem: Isten alkotásai a természetben éppoly tökéletesek, mint egy jól megszerkesztett és kivitelezett szecesssziós palota.

 

 

 

- Igen, hitben élek. Minden napomat azzal kezdem, hogy Istentől kérem a segítséget, Jézustól várom a megerősítést. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül az ember, így az én életemben sem. Hálás vagyok a Mindenhatónak az életemért, a tudásomért, a családomért.

 

 

- Egyértelműen igen. Nem tudom, mások esetében hogyan csapódhat ez le, nálunk pozitívan. Szinte kiegészítjük egymás tevékenységét. Amikor csak tudom, segítem őt a Bencs Villa kulturális programjainak levezetésében. Azt szoktuk mondani: ott én vagyok az ő kisinasa, nekem pedig ő a menedzserem. Megjegyzem, kell is egy festő mellé valaki, aki a földön járva segíti. Mindig hangsúlyozom: nem megalkotni nehéz egy képet, hanem eladni!

 

 

 

- Ez nem korfüggő. Ahogyan az ókorban volt, majd a reneszánsz és barokk korában is hatalmas kultusza volt a képzőművészeteknek, úgy ma is vannak, akik áldoznak e luxusra. Persze nem csak a nagypénzű emberek vásárolnak festményeket. Nagyon megható, amikor valaki az összekuporgatott zsebpénzéből rendel valamit egy számára kedves személynek. Én megpróbálok minden igényt kielégíteni. A legextrémebb ötletek sem tántorítanak el…

 

- Ó, sokféle ember van! Néha egészen különleges kérésekkel keresnek meg. Az egyik legemlékezetesebb alkotás tulajdonképpen egy vízió, amelyen sok történelmi figura együttesen vonult föl. Igazi kavalkád volt, nagy adag humorral megfűszerezve.

 

 

- Nézd! Milliomos nem leszek soha, de nem panaszkodom. Van egy galériánk a Szt. Miklós téren, s annak a bevételéből eléldegélünk. Nem vagyok nagyravagyó. A hobbim a munkám. Kell ennél több?

 

 

- Nem, még nem gondolkodtam ezen a kérdésen, de ha lesz, a KulturSzalon fog róla elsőként értesülni, ígérem!