A bunyevác származású Dugonics András 1740. október 18.-án született Szegeden, a piarista gimnázium tanulója volt, majd belépett a rendbe. Huszonöt éves korában szentelték pappá. Nyitrán, Szegeden, Vácott, Medgyesen rendi gimnáziumokban tanított, amikor iskoladrámáit, és verseit is írta. Előbbiek a magyar barokk dráma utolsó korszakát, a hivatásos színházhoz vezető utat képviselik, női szerep nélküli, szerelmi tárgyat és erkölcsi tanulságot közvetítenek.
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége 1998-ban nyilvánította október 6-át az Építészek Világnapjává. A nap célja a figyelem felhívása az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre.
1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gr. Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc 12 tábornoka (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly) és egy főtisztje (Lázár Vilmos ezredes) szenvedett vértanúhalált Aradon.
A madármegfigyelő napokat az őszi madárvonulás időszakának közepén, minden október első hétvégéjén rendezik, idén október 1-2. ez a hétvége.
A madármegfigyelők világszervezete, a a BirdLife International kezdeményezésére, 1992-ben szervezték először a napot Európában.
Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát.
A Zene Világnapja mellett október 1.-je az Idősek Világnapja is, 1991 óta, az ENSZ közgyűlésének jóvoltából. Napjainkban a világon körülbelül 60 millió hatvan év feletti ember él, ez a szám 2025-re megkétszereződhet. Ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnek tapasztalataik átadásában.
Este van már, sietnek az esték
álnokul, mint a tolvaj öregség
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszer csak ugrik egyet, s itt van!
Október 1.-je a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. Az UNESCO ezt a napot Yehudi Menuhin, amerikai zsidó hegedűművész és karmester kezdeményezésére emelte a Zene Világnapja rangjára.
"Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg a régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói." - mondta Menuhin.
Az Operaház építésének gondolatát először, 1872-ben Orczy Bódog, a Nemzeti Színház akkori igazgatója vetette fel. Az épület tervezésére 1873-ban nemzetközi pályázatot hirdettek. A bíráló bizottság Ybl Miklós tervét fogadta el, aki azt többször átdolgozta és a megvalósult terv az addigi összes tervek előnyeit magába foglalta. Az Operaház építése 1875. október 11-én kezdődött és kilenc évi munka után, 1884. szeptember 27-én tartották meg a nyitóelőadást.
A Mikóháza Községi Önkormányzat és a Polyán Egyesület szervezésében zajlott 2011. szeptember 17-én a II. Helyi Termék Fesztivál. Az eseményen a hegyközi állatok és az itt megtermett, elkészített élelmiszerek, termékek kapták a főszerepet.
Óriási sikere volt Nyíregyházának a Millenárison szeptember 16-18-án, a FesztMagyar rendezvényen. Akinek nem volt alkalma jelen lenni, az alábbiakban rövid beszámolót olvashat az eseményről.
Nyíregyházán már hagyományosan kerül megrendezésre az Európai Autómentes Nap. A rendezvény a környezettudatos gondolkozást erősítve, felhívja a városlakók figyelmét az olyan megnövekedett autóforgalom okozta környezeti problémákra, mint a levegőszennyezés, zaj, forgalmi zsúfoltság, vagy balesetveszély, valamint népszerűsíti a tömegközlekedési eszközök, illetve a kerékpár használatát.
Az eseményt 9:45 órakor Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere nyitja meg.
A rendezvény ideje alatt a McDonald's és az 1. sz. Posta közötti útszakasz le lesz zárva a forgalom elől. (Zrínyi Ilona u.-Kálvin tér)