A fiatal muzsikusokból álló Hungarian FolkEmbassy – Magyar Népzenei Nagykövetség – Hetényi Milánnal és vendégeivel, Sebestyén Mártával, Kubinyi Júliával, Hideg Annával valamint Rácz Józseffel október 30-án, hétfőn 19 órakor tartja Ördögharapás című lemezbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A koncert második részében válogatást nyújt idei műsoraiból, köztük a zenekar egyik védjegyeként ismert népzenei karaoke-ból.
Maróthy Zoltán az év zenepedagógusa, Kaszás Péter az év zenésze, Kékkői Zalán az év zenésze közönségdíjas
2017. október 10. – Maróthy Zoltán, az Ossian, a KMK, a Fahrenheit, a Kiss Forever Bandalapító tagja, Koncz Zsuzsaállandó gitárosa, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára vette át az év zenepedagógusa díjat a Budapest Music Expón. A zeneiskola egykori diákja, Kaszás Péter a világhírű gitárművész, Al Di Meola dobosaként az év zenésze lett, Kékkői Zalán, az Ákos-produkció gitárosa pedig az év zenésze közönségdíjat nyerte el.
Művészettörténeti érdekességekkel és igazi ritkaságokkal készül a Virág Judit Galéria októberi árverésére, melyen Rippl-Rónai József egyik legkorábbi ‘kukoricás’ képe és egy Oscar-díjas művész festménye is kalapács alá kerül. A megszokott 20. századi klasszikus magyar alkotások mellett néhány 19. századi remekműre és kortárs alkotásra is licitálhatnak a gyűjtők. Az őszi aukciót megelőző kiállítás szeptember 30-tól látogatható.
2017. október elsején zárult a Budapest Transzfer IX. Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivál. A négy napos rendezvény alatt 23 programon csaknem 100 résztvevő foglalkozott a jövő kérdésével a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Tisztelettel és nagy szeretettel várjuk kedves pályázóinkat az eredményhirdetésre október 13-án, pénteken 17 órára üzletünkbe (4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 18-20.), jó idő esetén udvarunkra. A szakmai zsűri döntése megszületett, a faceebookos szavazást október 12-én, 18 órakor zárjuk.
Mindenkinek kedveskedünk ajándékkal,és egy mini műsorral!Gyertek!
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kiemelten támogatja a helyi értékeket, a helyi, illetve megyénkben élő szerzőket, melynek keretében már több alkalommal megjelentette a helyi kötődésű alkotók ismeretterjesztő és szépirodalmi írásait.
Több helyszínen, 23 programban közel 300 művész és előadó lépett az idén is színpadra a szatmári falucskában, a Panyolafeszten. A látogatók száma naponta meghaladta a 2-3000 főt. A 600 lélekszámú kis falu immáron 12. alkalommal adott otthont ennek az izgalmas eseménynek. Panyola három folyó találkozásánál, festői környezetben várja évről évre az ide látogatókat. Aki szereti a jó pálinkát, a „nemtudom” szilva kiváló ízét és a fesztiválhangulatot, annak garantált a jókedv ezen a csodálatos vidéken.
A Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság pályázatot hirdet középiskolás diákok számáraaz alábbi témakörben:
Bessenyei aktualitása a XXI. században
A pályázat célja:
A kiírók olyan egyéni hangvételű, kreatív pályamű elkészítésére számítanak, amelyet Bessenyei György életműve inspirál. Cél, hogy a pályázó bemutassa, mit jelentenek egy mai fiatal számára Bessenyei gondolatai.
Tudatos jövőépítés a zenén keresztül Szalóki Ágival és Gryllus Dániellel
A “Reformáció arcai” portrévideó és kerekasztal-beszélgetés sorozat következő részében Szalóki Ági és Gryllus Dániel dalszerzőkkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők
A reformáció 500 éves jubileumának alkalmából a Reformáció Emlékbizottság egy több részes kisfilm- és kerekasztal-beszélgetés sorozatot indított, melynek harmadik alkalmán Szalóki Ági és Gryllus Dániel előadóművészek engednek betekintést a reformációhoz fűződő kapcsolatukba.
A Petőfi Irodalmi Múzeum nemzetközi irodalmi és társművészeti fesztiválja
2017.09.28. - 10.01.
Az egyszerre titokzatos, félelmetes és reménnyel teli jövő lesz az idei Budapest Transzfer témája. A Petőfi Irodalmi Múzeum nemzetközi fesztiválján írók mellett jövőkutató, politológus, filmrendező, média- és képzőművész is vall arról, milyennek képzeli a jövőt.