Vágott virág adva, simogatva lelked,
megnyugvás ölelve, nagyon szeretlek.
Ma együtt, magot adj neki, ültessétek,
virágát óvjátok, közös világon, új élet.
Bronx utcáin, egy kultúra éledt,
csendet törtek, a hetvenes évek.
Szabad stílus kimondott tengely,
világörökség, érzéki szófegyver.
Ébredt vélemény, ólom helyett,
gondolat, érzés, nyert örök teret!
Magyarország termő földjén,
kincs talaj, sarában várok én.
Aranykoronája a legdrágább,
szívhaza várva, táplál tovább.
Ebes fekete földjén ragadva,
süppedek az ég felé matatva.
Fehér palástban jön felénk,
hópelyhek lánca hull elénk.
Forró citromos teában méz,
bögrét átölelő kesztyűs kéz.
Tél takar akarva fehér lepel,
formázd a havat s építve fel.
Kedves Kíváncsi Olvasók! Új szabad-versemben a Mindenség határpontjai kitágulnak, és a lírai, összetett személyiség új hagymahéj-dimmenziói nyílnak meg; összetett szerelmes vers, de nem csupán a szerelemről szól! Költői kérdés-válaszokat is megfogalmazok benne! Kellemes olvasást Mindenkinek!
elkemben küzdelem, minden érzelem,
