Kedves Kíváncsi Olvasók! Új novella-írásomban Makocsek Ferenc író-költő emberrel, és különleges kis családjával ismerkedhetünk meg! Vajon meddig terjedhet a szülői túlzásba vitt szerelmes szeretet, a féltett, természetes aggódalom, mely minden élethelyzetre érvényes - főként azokban az esetekben -, mikor választás elé állít minket a nagybetűs élet! Kellemes olvasást mindenkinek!
Éneklé a lélek tralala, szusszant tüdő,
szív kalapál tam-tam, élet dalod erő!
Tapsolj el vígacskán, fütyülj te reája,
int és csettintés, dallam száll világra!
Gáncsot ne lássak, betűk táncoljatok,
szóval lesztek szabadok s dal magok!
Milyen jól is esik, ha szavakkal dicsérnek,
kedveskedve, tisztán a lelkünkhöz érnek.
Amikor a jó szó szinte elvarázsol,
amikor felemel, vérző szívet ápol.
Nem nyitott könyvként ragyognak lapok,
belső kapcsolati pecsétje rajta ok s titok.
Elásva mélyén lelkedben, vágypalástban,
neked van tudom, érzem, de nem láttam.
Kevés reá ember aki méltó őrzője legyen,
ezért van sok titok lakat alatt a szíveken.
Képlékenyen földköpenyen jelen,
hegyezőm nem zab, nemes acél.
Teremtői porból sárosan velem,
kiradírozhatatlanul nemes a cél.
Megkönyökli asztalát terítő rím,
írd a jelet osszad a lapot, veszed.
Sorok között hős kóborló ősi kín,
döntsd el kereszt vagy iksz lehet?
Ébredjetek ragyogni csillagok,
pörzsölve homályba hulljatok.
Irányt mutat ragyogó fényetek,
tévelygő vándorok feje felett.
Téveszmétekből ne ítéljetek,
glóriátlan világban itt lépdelek.
Ha sötét homályba vész az éj,
ki ölel, kivéd? Ki mondja ne félj?
