Mindenkinek vannak álmai, vágyai és céljai. Aztán az álmokat szétzilálják a célokat, lelövik, a vágyak pedig ezek után megszűnnek maguktól. Azt mondják, hogy a Szaturnusz a mi nagy tanítónk. Megmutatja mi az, amit sosem érhetünk el, amiről le kell mondanunk. Elég nehéz felismerni és beismerni, mi is az, ami „nem jár“ nekünk, ami „nem jöhet össze“, amiért sem harcolni, sem álmodoznunk nem érdemes. Ismersz? Mit gondolsz, az én Szaturnuszom (szegényke a Kosban és a VII. házban áll), vajon miről akar engem lemondatni? Úgy tartják, a Szaturnusz azt mondja: mondj le a házról (az adott életterületről) és valósítsd meg a jegyet. A VII. ház a párkapcsolatok, házasság háza...magyarázzam tovább?
Sokan nem értik mi ez a rengeteg bizsu rajtam. Néhányan csodálkoznak, mások rosszallásukat fejezik ki. Nos igen, tény, hogy van belőle bőven rajtam. A leglogikusabb magyarázatom szerint valószínűleg karácsonyfa lehettem előző életemben. Egyébként meg, ha csak ennyit látsz belőlem, nem ismersz, sőt, nem is akarsz megismerni. Most a gyűrűimről fogok mesélni.
Van, amikor nézem az üres lapot magam előtt, és elgondolkodom, miről is írjak. De már nincs visszaút, kinyitottam magamban valamit, és Pandora szelencéjéből egyre inkább kikívánkoznak a titkok, életem apró (vagy nem is olyan apró) titkai. Tudom, néhányan csak azért olvassák az írásaimat, hogy jókat „csemegézzenek“ mások nyomorúságán, néhányan pedig azért, hogy ők is megtaláljanak magukban valamit. Valami fontosat, valami megfoghatatlant. Nos, most egy újabb apró titkom, vagy inkább felfedezésem, rácsodálkozásom írom meg nektek.
A Vízöntő Holdam újra megszólalt. És végre megértettem azt, amit 46 éve el akar mondani.
Miért kell nekem mindig másokhoz igazodni? Amikor az nekem, a teljes önfeladással egyenlő? Miért fogadjam el mások akaratát – még ha az a legjobb szándéku is – ha közben korlátok közt érzem magam? Amiről azt hittem, hogy a világ legfontosabb dolga számomra, most rájöttem, fontosnak fontos, de nem a legfontosabb.
Szóval az EGO...ő minden bajunk okozója. De mi is valójában az ego? Jó kérdés, kutatják és kutatták jó páran. Echart Toll A Most hatalma című könyvében az addig nem igen érthető hókusz-pókuszokat világossá tette. Alapjában véve pszichológiai alapokról kiindulva rengeteg olyan dolgot mond el, amely már megtalálható a taoista elméletekben is. Mindannyian tudjuk, hogy valamiről nehéz objektív véleményt alkotni, ha az adott témában épp érintve vagyunk.
Nos, a mai nap megint elgondolkodtam, hogyan folytassam tovább irományaimat, ugyanis megint közbe jött valami. Élőszőr is, az a videó.....huh...azt hiszem, ez lenne az igazi „dolgunk“ ebben a világban. Csak lenni, és muzsikálni, és örömet okozni egymásnak. Felemelni és nem megalázni. Megnézni és megfigyelni, nem megbámulni. Látod, már egy aprócska filmecske is mennyi hitet és örömöt tud adni?
Tehát, amit önmagunknak tartunk, alapjában véve két nagy „erő“ irányítja – a psziché két nagy összetevője, a tudat és tudattalan. Számomra sokáig érthetetlen volt, hogy mit is nevezünk tudatnak. Csak nagyon hosszú idő után „villant be“, hogy a tudat nem azonos a gondolkodási móddal. A hétköznapi gondolkodás voltaképp nem más, mint egy logikus, elemző vizsgálat. Ennek a gyorsaságára, összetettségére mondjuk azt, hogy valaki „okos“ vagy kevésbé az. Ezt a gondolkodási módot próbálják megtanítani nekünk első éveinkben, és az iskolában (nem túl sok sikerrel). A tudat azonban nem ez, inkább úgy fogalmaznék: szellem, szellemiség; az absztrakt, elvont gondolkodás, ami a fizikai világtól képes elvonatkoztatni. Képes meglátni a mély összefüggéseket, képes téren és időn át keresztülhatolni, és mindenben és mindenkiben felfedezni valódi, legbelső magját.
Érzékelem (és eddig is tudtam), hogy másoknak is vannak gondjai elengedéssel, elfogadással kapcsolatban. Azt is tudom, hogy vannak olyanok is, akik „keresnek“, talán maguk se tudják mit, de keresnek. Ezek nem is olyan távoli dolgok egymástól. Itt, a Karcokban sok témát fogok még érinteni, lehet néha zavarosnak, összefüggéstelennek fog hatni. Igyekszem érthetően fogalmazni.
A Karcokat nem elképzelések nélkül írom. Ha nincs is pontos tervem, hogy mikor miről meséljek, azt szeretném, hogy aki „velem jön“, egyre mélyebbre jusson valamiben. Valamiben, ami talán önismeret, talán az élet törvényszerűségeinek megismerése. Úgy gondolom, aki érti, az már elgondolkodott a saját karcain. Lehet, sőt biztos, hogy még nem értitek, nem érzitek, hogyan működik ez, egész pontosan, hogyan működik a lélek. Nem állítom, és nem gondolom, hogy mindent tudok, honnan is tudhatnék mindent. Csak a saját tapasztalataimat mesélem el, megmutatva az elkerülhetetlen törvényszerűségeket az életemben. Ezt a „tervrajzot“ most egy picit felborítom, nagyon fontos karcokat kaptam nemrég. Jót és rosszat vegyesen, és nem tudom még (csak sejtem), hogy hova fognak vezetni.