KulturSzalon

Lenni, vagy nem lenni Nyíregyházán

 

November 23-án mutatják be a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a Nick Whitby által megírt Lenni vagy nem lenni című komédiát, Lengyel Menyhért ötletéből. A szerző eredetileg filmforgatókönyvet írt, melyből még abban az évben, 1942-ben elkészült a film, majd később, 1983-ban a Mel Brooks által felújított változat aratott nagy sikert. A történet Varsóban játszódik a német megszállás idején, ahol a Polski Színházban egy színtársulat küzd a hitleri démonnal a fennmaradásért és szembeszállnak a történelem leküzdhetetlennek tűnő erőivel. A Lenni vagy nem lenni színház a színházban, a színpadi varázslat, az állhatatosság, a civil kurázsi, a tehetségtelenség és a túlélési ösztön története is. Mulatságos és fordulatos mese egy csapatnyi színésszel, akik egy veszélyes helyzetben színészi képességeik segítségével küzdenek a saját és mások életéért.

 

A darab rendezőjével, Puskás Tivadarral beszélgetünk a nagy hajrában a színház társalgójában.

 

 

- Hogyan határoznád meg a Lenni vagy nem lenni műfaját? 

 

- Igazából tragédiában komédia. A szerző egy meseszerű komédiát írt, amelyben Amerikában kigúnyolják Hitlert, amikor még nem szálltak be a háborúba. Ők akkor ott kicsit „mórickásan” képzelték el, hogy ezt meg lehet tenni a Hitleri megszállás alatt. Ugyanakkor komoly tragédia is az amit feldolgoz a szerző.

 

 

- Mennyire maradtál hű az eredeti forgatókönyvhöz?

 

- Szerintem hatvan százalékosan. Azt nem lehet megcsinálni színpadon, ahogy a filmben láttuk, mert más adottságai vannak egy színpadnak. A színpad kötött technikailag, dramaturgiailag, sőt még az is lehet, hogy jelenetek megcserélődnek a filmhez képest, mert itt nincs lehetőség gyors átállásra, nem úgy lehet szemléltetni az idő múlását, tehát más rendezői eszközök kellenek. Mivel ez színház a színházban, meg kell csinálnunk a nézőteret is, például vannak a darabban olyan konfliktusok, amikor a nézőtérről beleszólnak az előadásba. Ezeken mind sokat kellett gondolkodnom, aktivizálnom a fantáziámat, látnom kellett magam előtt az előadást, mint egy filmet. Sokat gondolkodtunk a díszlettervezővel, hogy a díszlet hogyan tudja majd a színpadi történéseket segíteni. Nem könnyű, de van, amit bevett színházi trükkökkel fogunk megoldani, például azt, hogy egy repülő hogyan kerül be a színpadra. Nyilván betolhatnánk, de az valahogy túl egyszerű és fantáziátlan lenne. Az ilyen helyzeteket hangjátékkal, zenével, effektekkel oldottuk meg. Nagyon fontos volt még, hogy legyen benne humanitás, mert ugye ez a darab egy év alatt játszódik 1939-től 40-ig, és szerettem volna, hogy ne csak a színészekre koncentráljon majd a néző, hanem azokra is, akik akkor éppen menekültek. És azokra, akik ezeket az embereket bújtatták, tehát nem csak önmagukkal törődtek, hanem másokkal is.

 

 

- Említettél az előbb hangjátékokat, effekteket. Milyen zenét választottál a darabhoz?

 

- Chopint. Száz Chopin művet hallgattam végig, sőt, hetek óta hallgatom azt a százat, hogy bizonyos jelenetekbe melyik illik jobban. Lesz benne egy kis ravaszság is, mert ami fars a világban, az fars lesz a zenében is, ezzel alátámasztva a történet mondanivalóját.

 

 

 

 

- A szerepeket te osztottad ki?

 

- Igen. Bizonyos szerepekre több embert is választottam, és nyilvánvaló, hogy az igazgató szíve joga eldönteni, hogy az illető ebben a darabban szerepeljen-e vagy egy másikban. De mindenkivel meg vagyok elégedve és úgy gondolom, hogy mindenki olyan szerepet kapott, amiben örömét leli és neki való. A Lenni vagy nem lenni című komédiában a Polski Színház vezető színésze, a színtársulat mozgatója Josef Tura.

 

 

- Milyen ember ez a Josef Tura? – kérdezem Horváth László Attilát, aki a főszerepet játssza.

 

- Én ezt a filmet réges-régen, körülbelül harminc évvel ezelőtt láttam, és nagyon szerettem a színészpárost, Mel Brooks-ot és Anne Bancroftot. Akkor már kiszúrtam, hogy ha egyszer eljönne az ideje, akkor én ezt nagyon szívesen eljátszanám. Ebben a szerepben valóban lehet lubickolni. Már eleve hálás dolog, hogy az ember eljátszik egy színészt a színpadon. Ez a Tura olyan, mint egy színész – ezt majd a közönség megítéli, hogy milyen is - hiú, és rendkívül nagy színésznek tartja magát. Ebben a történetben különböző élethelyzetekben eljátszik még a négy másik szerepet. Egy színdarabban ennyiféle karaktert megformálni – borzasztóan hálás feladat ez egy színésznek…

 

 

 

- Tehát sírni és nevetni is fogunk? – kérdezem ismét a rendezőt.

 

- Ez egy komédia és remélem, hogy mer majd a közönség nevetni azokon a helyzeteken, amik megmutatják egy tragikus élethelyzet keserű humorát. Úgy gondolom, komédiát csak úgy szabad csinálni, ha vannak benne szívfacsaró dolgok, és vannak benne nagyon kacagtató dolgok is. Ebben lesz mindkettő. Emberi sorsokat látunk majd, amik megrázóak, de mulatni fogunk azon, hogy néha egy lehetetlen, morbid helyzetet nem lehet másként, csak humorral megoldani.

 

„És én is mire vágytam egész életemben, szakmailag, emberileg, gyerekek! Egy olyan előadásra, amin az életünk múlik, de szó szerint! És megcsináljuk, és mi csináljuk meg, és együtt, és higgyétek el, higgyétek el – siker lesz.” (Josef Tura)

 

Forrás: Tiszavasvári Hírhatár

A fotókat Kundri Tamás készítette a próbákon.

 

További információt a darabról itt olvashatnak.