Mai ajánlóm a fenti három napot érinti. Nem lesz nagyon hosszú még ez sem, de lassan elszabadulnak majd a programok. :)
A péntek estét Debrecenben töltöm az Incognito Club-ban.
Azért itt, mert VAN Koncert lesz, és azt, ha tehetem, nem hagyom ki.
Életemben először helyet is foglaltam. :)
Idei első ajánlóm nem lesz túl hosszú, ahogy a címből már gondolhattad is.
Remélem, azért így sem fogunk unatkozni.
Péntek este a debreceni Diktátor látogat a Szmog Pub-ba. Mármint a zenekar. :)
Azoknak, akik ismerik a formációt, nem mondok újat azzal, hogy nem ma kezdték a zenélést.
Ezt például ezzel a 2007-ben készített képpel is bizonyíthatom, és a zenekar már ekkor is nagykorú volt.
Mai programajánlóm eredeti címe a Túl az Óperentzián volt, mert tegnap este valóban túljutottunk a hagyományos karácsonyi Óperentzia koncerten. Blogom szerint ezt a címet azonban már elsütöttem valamikor az elmúlt 15 évben, így ez az időszak behatárolás lett az új cím. Kezdődjön tehát a bejgli lejárás!
Ma este a Realmen teremti meg a hangulatot a Blues Company koncertjéhez a Club Hollywood-ban.
Érdemes tehát időben érkezni.
A pörgést természetesen most sem a boltba rohangálásra értem, sokkal inkább az ünnepek előtti elcsendesedésre, vagy felhangosodásra, kinek melyik tetszik jobban. :)
Ennek megfelelően erre a hétvégére is sokféle programot ajánlok.
Jöjjön mindjárt az Örökzöld szeretetfa a Labor Caféban ma délután öttől, vagy ugyanitt péntek délután a Fejpánt horgoló workshop.
Nézd meg a linkeket, érezd jól magad, és támogasd a Labort, hogy sok hasonló esemény lehessen még.
A tegnapi Rockwise koncertre – ahogy az várható volt – nem értem oda, így várom a következőt türelmetlenül. :)
Hétvégén azonban nagyobb esélye van a rendezvény látogatásnak, így jöjjön a hétvégi programajánlóm!
Mai programajánlómban két napra találsz eseményt, ahogy azt a cím is sejteti.
Péntek kora estére egy céges esemény vár, erre nem hívlak, :) viszont ennek kifutása meghatározó lehet az este további részére.
Elmondom, mit találtam, az meg majd kiderül, hova érek oda?
Kezdem most Debrecennel, mert én itt töltöm a kora estét.
A belvárosban, a Kaptár Klubban három zenekart láthatsz este nyolctól.
Az Emma Undressed, a Március és a Collisborn lép színpadra, melyek közül az érdeklődésemet leginkább az Emma Undressed keltette fel.
Tegnap este a Rockwise zenélt nekünk a Városmajori Művelődési Házban.
A koncertről lesznek majd néhány kép, meg beszámoló szerintem, de most lássuk, mi vár ránk hétvégén?