Jelenlegi hely
Utópia és az emberi lélek
2014. március 5. 22.48 | dolhaij
Czap Ferenc huszonkilenc éves, Záhonyban él, dolgozik és ír, ahol egyre többen ismerik meg a vasutas írót. Az utolsó szavak című novellája 2011-ben látott napvilágot, második könyve, a Nanda pár hete az Underground Kiadó jóvoltából jelent meg. Miközben kezdenek összeállni a harmadik mű gondolatai, nagyon várja már, hogy a kislánya megtanuljon olvasni, és kikérhesse az ő véleményét is.- Mindenkiben él az önkifejezés vágya, de kevesek jutnak túl a külsőségeken. Neked hogyan sikerült?
- Mindig próbáltam túllépni az egyszerűségen, és mindig közel állt hozzám az írás, az olvasás még közelebb. Volt régebben egy zenekarom, az UC, és a dalszövegek írása volt talán az első az önkifejezés útján.
- És a dalszöveget érdekes próza követte. Mondják, az első könyv születhet „hirtelen felindulásból”, mert valami megragadja a szerzőt, amit gyorsan leír. De nemrég megjelent a második köteted is, tekinthetjük ezt tendenciának?
- Igen, azt hiszem, igen.
- Konkrétabban, most már írónak érzed magad?
- Óvatosan fogalmazva, de igen. Mindenképpen tervezem a további folytatást.
- Műveidben nagy kérdéseket feszegetsz. Az Utolsó szavakban az emberiség útja, az emberiség jövője áll a középpontban, a Nandában az ember útja, az ember jövője. Mindkét történet végén kemény harc, véres csata oldja a feszültséget, és hoz megoldást. Vajon csak így lehet?
- A legtöbb esetben sajnos igen. Az első történet egy pesszimista utó-pia, de ha az ember nyitott szemmel jár a világban, nem is annyira utópia, hanem a jelen állapota, amire az emberek nem figyelnek fel. A Nandában pedig az emberi lélek gyengesége, erőssége, ami igazából a mai társadalomra nagyon is jellemző. A gyenge embereket eltapossák, az erősek mindenkit legyőznek. Persze, a mindennapi életben szerencsére ritka a véres harc, de vér nélkül is kemény küzdelmek árán nyernek megoldást az egyéni problémák.
- A Nanda női-férfi kapcsolatok mentén bonyolódik, és egyik nagy talány, hogy létezik-e nő és férfi között igazi barátság. Létezik?
- Érdekes kérdés, de szerintem nem létezik. Minden férfi életében vannak női barátok, de ez nem igazi barátság. Inkább egy közeli kapcsolat, ami szerintem előbb-utóbb eljut legalább egyik fél részéről a másképp közeledéshez, a szerelemhez. Szóval egy hosszú barátságból egyenes az út a szerelemhez – hogy együtt váljanak tejessé, mint a Nandában – vagy egy durva szakításhoz.
- Ezzel párhuzamosan fut a másik szál, talán úgy mondhatjuk, hogy megcsalás-megcsalatás a legjobb barátunkkal. Vajon ez is törvényszerű?
- Nem, ez semmiképp, mert egy igaz barát nem fogja elvenni a barátja szerelmét. Nanda inkább a rosszat testesíti meg, és bár meseszerűen, de azért éri el a vég, mert egy ilyen kapcsolat felemészti az embert. Azt is, akit megcsalnak, és azt is, akivel megcsalják. Végül pedig azt, aki az egészet elköveti.
- Nanda története egy láncolatot alkotó hármas tagolásban játszódik – Az emlékek, Tetteink súlya, Őrület – ami talán sok ember életére is jellemző. Ezt vajon maguknak okozzák az emberek?
- Ha nem is tudatosan, de szerintem igen. Azt hiszem, sokan nem mérlegelik tetteik súlyát, ezért gyakran az őrülethez közeli helyzetbe hozzák magukat, vagy másokat. Bölcsesség, hosszú idő kell ahhoz, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a szív és az ész dolgai között, de nem hiszem, hogy választanunk kéne. Viszont emberek vagyunk, és mindannyian hibázhatunk.
- Mindkét könyvben komoly szerepe van egyfajta időutazásnak, ez fontos számodra?
- Úgy gondolom, fontos elmenni a múltba is, meg egy kicsit a jövőbe, a misztikummal kivonulhatunk a hétköznapokból.
- És a valóságba visszatérve, milyen érzés írónak lenni egy olyan környezetben, ami nem kimondottan alkotás, vagy alkotópárti?
- Munkahelyemen, a vasúton elég furcsa ez a kollégák számára. Természetesen vannak, akik szerint az, hogy írok, egy hatalmas dolog, és vannak olyanok is, akik csak néznek, illetve nem értik, mit jelent az, hogy valaki könyvet ír, de azért a többség jó dolognak tartja. Viszont azokat sem okolom, akik nem értékelik az alkotást, hiszen a társadalmunk sem alkotáspárti, sőt, már az iskolában sem úgy szocializálódunk, hogy értékeljük a kimagaslót. Leginkább talán azért, mert kevesen értik az alkotásokat.
- „Tapintható” a különbség a két könyv között, a második javára. A fejlődés köszönhető a szűkebb baráti, családi környezetnek is?
- Abszolút! Nagyon értékelik, nagy dolognak tartják, bíztatnak, és nem titkolják a véleményüket sem.
- Ez csalóka lehet, hiszen könnyen elfogulttá lehetünk, ha közel áll hozzánk, akiről vélemény nyilvánítunk…
- …igen, valóban. De például a nővérem úgy olvasta végig az első könyvem, ami biztosan nagyon nehéz volt számára, mintha nem én írtam volna. Tehát lehetünk objektívek azokkal is, akik sokat jelentenek számunkra.
- Ezzel máris egy újabb kérdésbe botlottunk. Talán már megvan a következő nagy kérdés is, amiről egy új könyvben ismerhetjük meg a véleményed?
- Megvan, igen. Talán annyit erről, hogy inkább az első könyvhöz fog hasonlítani, mert nagy szerelmem ez a téma: Az utópiák. Mi lesz velünk tíz, húsz év múlva, vagy akár holnap. És sok szeretettel ajánlom mindenkinek a könyveimet, megtisztel minden vasutas és nem vasutas, aki elolvassa, különösen, ha véleményt is mond róla.
Dolhai József
