2020. április 4. 16.09,
Izidor
Jelenlegi hely
Ahol a szálak összefutnak
2012. július 14. 17.00 | zoldi.laszlo
Olvasom a Dunaújvárosi Hírlap tegnapi számában, hogy kellemes meglepetés érte a kézilabda-akadémiát. Harmincmillió forintnyi támogatást kért a kormánytól, a kabinet mégis félszáz milliót szavazott meg neki. Ezek szerint a világ legjobb női kézilabdázójának választott, de már visszavonult Radulovics Bojána sikerrel járt Orbán Viktornál.
A városi napilap korábbi számaiból tudható, hogy a világhírű átlövő bejutott a miniszterelnökhöz. A lelkére beszélt, és megmentette a hajdani bajnokcsapatot, amely anyagi okból visszalépett az első osztálytól, most viszont indulhat az élvonalban. A kormányfői közbelépés hírére mellé állt a dunaújvárosi főiskola a maga 22 milliójával, a TAO-ból, a cégek társasági adójából fölajánlott összeg révén pedig kipótolható lesz az egyesület működtetéséhez szükséges százmillió forint. Eszem ágában sincs berzenkedni a helyzet jobbra fordulása ellen, mindazonáltal zavar, hogy a miniszterelnöknek kellett átbillenteni az ügyet a holtponton. Radulovics Bojána aligha lobbizhat minden műhelyért, és az összes nagy múltra visszatekintő egyesületet sem támogathatja az adófizetők pénzéből a közismerten sportrajongó Orbán Viktor. Tünetértékű az eset. Annak az országnak a rendszerét ugyanis nem demokráciának hívják, ahol a végrehajtó hatalom feje dönti el, hogy ki vagy mi maradhat életben.
Van erre egy családi történetem. A nagyanyám 1892-ben született a délvidéki Adán, és az elemi négy osztályát együtt járta a helybéli Rosenfeld-család fiával, akiből a második világháború után az ország első embere lett. Amikor Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapját csinnadrattával ünnepelték, a nagyanyámat havi 387 forinttal küldték nyugdíjba a kalocsai mozi jegyszedői állásából. A forint sokkal többet ért, mint most, de ennyi pénzből akkor sem lehetett megélni. Szegény nagyanyám levelet írt Rákosinak, akit így szólított meg: „Kedves Manó!” Elmesélte, hogy miként telt az élete, amióta nem találkoztak, majd elpanaszolta, hogy kevés a nyugdíja.
Még iskolába se jártam, és csak arra emlékszem, hogy esténként vagy két hétig ruhában feküdtünk le, mert a szüleim arra számítottak, hogy elviszik az egész családot. Az ÁVH helyett azonban levél érkezett a Rákosi-titkárságról, és nagymama nyugdíját megemelték. A diktátort 1956 nyarán a viselt dolgai miatt elcsapták. Amikor meghalt a Szovjetunióban, négyelemis nagyanyám így búcsúzott tőle: „Jó ember volt ez a Manó, kár, hogy a komenisták kinyírták.”
