KulturSzalon

Míg rád simítottam vérbő meztelenségem,
a bőr alatti szövetek legalsó rétegéig
merülve zarándokoltam sejtjeid között,
titkos csapásain a hozzád vezető útnak.
Térközök és köztes terek váltakoztak, s én
elvesztem a követhetetlen abszurditásban.
 
Materializálódott dimenziók foglya
lett a létezés, ahogy lázas ujjbegyed nyakam
ívét cirógatón körbejárta, s a lüktető
erek szédült bizsergésében ajkam kívánta.
 
Akkor nincstelenné lett a gondolat
és gondtalanná a lélek; madarak
fényes szárnycsapásai röptünk idézik.
 
Ilyen a zuhanás előtti béke.
 
Élsz.
 
Élek.