KulturSzalon

 

Mindkét vendég harminc körüli hölgy, az LMP-s Osztolykán Ágnes valamivel több, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes valamivel kevesebb. A zöldpárti Ági elmesélte, hogy romaként sem akart kisebbségpolitikával foglalkozni, ezért váltott az oktatáspolitikára, és nem is bánta meg. A szoci Ági kevesebbet árult el magáról, de véletlenül tudom, hogy mielőtt oktatáspolitikussá képezte volna át magát, kommunikáció szakos diplomát szerzett. Miközben kifejtik álláspontjukat, az a benyomásom, hogy az LMP-s politikusnő feltűnően sok élettapasztalatát szűkösebb szókinccsel próbálja megfogalmazni, a szocialista politikusnő viszont kevesebb tapasztalatát olajozottabban, gördülékenyebben adja közre, és az idővel is takarékosabban bánik. Nem is annyira azt fogalmazzák meg, hogy a pártjaik miként vélekednek az Orbán-kormány oktatáspolitikájáról, mint inkább azt, amit ők vettek észre országjárás közben.

 

Nem baj, a választási ciklus közepe táján hadd halmozódjanak föl a megélt tapasztalatok. Utánuk jöhet a pártprogram kidolgozása, a választópolgároknak teendő ajánlat. Igen ám, csakhogy a két hölgyvendég között ülő oktatáskutatónak, Radó Péternek interjúja jelent meg a 168 Óra múlt heti számában, és arról kesergett, hogy az ellenzéki pártok befelé fordulnak: nem tartanak igényt a tőlük független szakértők elemzéseire. Tapasztalatait így foglalta össze: „A demokratikus erők bezárkózása drámai.” Azon tűnődtem tegnap este, vajon ez a Pallas-vita nem a nyitás egyik megnyilvánulása-e. Mert ha a politikusnők nem beszélik agyon az összejövetelt, akkor az ellenzéki pártok nyitási szándékát fejezik ki. 

 

Aligha tudták, hogy kik ülnek az asztalnál. Voltunk vagy harmincan - rektorok, tanszékvezetők, akadémikusok, professzorok. Legalább félezer esztendőre saccoltam az oktatási intézményekben eltöltött éveik számát. (A magam két évtizedével sihedernek számítottam közöttük.) Ha az ifjú és csinos politikusnők többet jegyzeteltek és kevesebbet beszéltek volna, akkor most a nyitásról számolhatnék be.